Munka vs. szerelem

7.rész

   - És mégis mi történt?- kérdezte Alexis, mert apja nem szólalt meg.
   Castle felidézte az eseményeket, majd lassan belekezdett, lánya pedig figyelmesen hallgatta.
   - Elmentem Washington-ba, hogy bocsánatot kérjek tőle, majd következő este elvittem vacsorázni, nem minden hátsó szándék nélkül. Meg akartam kérni, hogy jöjjön vissza velem New York-ba, aztán elkezdtünk veszekedni és én... otthagytam... Az én hibám- mondta Castle és, mint az elmúlt két hónapban sokszor, most is magát okolta. Szívéről mázsás súly esett le, mert végre kiöntötte valakinek a lelkét.
   Alexis megszorította apja kezét. Nagyon sajnálta mindkettőjüket, Kate-et és édesapját is, de nem tudta, hogyan segíthetne, így csak ennyit mondott:
   - Sajnálom, apa. Bárcsak segíthetnék valahogyan!
   Castle belenézett Alexis kék szemeibe és szeretetet és együttérzést látott bennük. Megölelte lányát és suttogva beszélt hozzá.
   - Köszönöm, hogy elmondhattam.
   - Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, de hamarabb is megtehetted volna.- mondta a lány, majd kibontakoztak az ölelésből.
   -Tudom, de még nem voltam kész rá, hogy beszéljek erről. Már nem először veszítettem el...- halkult el Castle hangja és könnybe lábadt a szeme. Mikor összevesztek Kate-tel, elhatározta, hogy túllép rajta. Nem tudta elhinni, hogy a nőnek mindug fontosabb a munkája, mint ő. Hiába telt már el két hónap utolsó találkozásuk óta, nem tudta elfelejteni Kate-et, bármennyire is szerette volna. Éjjel-nappal a nő járt a fejében, ezért nem tudott aludni, sőt, rendesen írni sem. Gondolataiból lánya hangja rántotta ki.
   - Mit szólnál, ha elmennénk valahova? Mondjuk vásárolni vagy moziba?- kérdezte némi lelkesedéssel a hangjában, így próbálva jobb kedvre deríteni apját.
   - Jó ötlet, menjünk moziba!- mondta Castle és egy mosolyt erőltetett arcára, ami korántsem volt őszinte. Bár semmi kedve nem volt kimozdulni otthonról, abban reménykedett, hogy ez majd valamennyire eltereli gondolatait Kate-ről.
  
   Kate a telefon csörgésére lett figyelmes. Mint általában, most is munkájából rángatta ki a hang. Elhúzta ujját a képernyőn és füléhez emelte a készüléket.
   - Szia, Lanie!- köszönt barátnőjének Beckett, majd folytatta-Mi újság?-kérdezte tettetett jókedvvel a hangjában.
   - Szia kislány!- köszönt Lanie is- Nincs semmi különös. Jól vagy?
   - Igen, jól. De van ennek értelme? Minden nap felhívsz és ezt kérdezed.- mondta Kate, mert már egy kicsit idegesítette, hogy mindig ezt kérdezi Lanie és neki mindig hazudnia kell.
   - Igen, szerintem van értelme, mert már egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem mondasz igazat.- mondta ki a nő a gondolatait.
   - Igazat mondok. Tényleg, jól vagyok.- bizonygatta Kate az igazát, bár inkább magát akarta meggyőzni, mint barátnőjét. Hallotta, ahogy Lanie azt mondja, hogy "Na persze", majd megtört és folytatta.- Oké, tényleg nincs minden rendben, mert történt valami- mondta őszintén Kate és szinte látta maga előtt Lanie izgatott, várakozással teli arcát.- Castle és én... szóval veszedtünk.
   - Azért, mert megkérte a kezed?- kérdezte Lanie, mert neki ez volt az utolsó információja Kate-et és Castle-t illetően.
   - Nem, de honnan tudsz te erről?- vonta kérdőre barátnőjét Beckett, hiszen nem emlékezett, hogy mondta volna neki.
   - Nem számít, folytasd csak!- biztatta a nőt Lanie.
   - Szóval, két hétre rá, hogy eljöttem New York-ból, eljött bocsánatot kérni...- kezdte Kate nehezen, majd nagyot sóhajtott és folytatta.- megígérte, hogy nem hozza fel a lánykérés-témát. Aztán a vacsorán hazahívott... és összevesztünk, otthagyott én pedig megfogadtam, hogy továbblépek.-foglalta össze röviden a történteket Kate és várta, mit reagál Lanie. Számított rá, hogy fejmosást fog kapni és ez így is lett.
   - Na, most jól figyelj Kate! Ez a pasi négy évig várt rád, türelmesen. Végignézte, ahogy együtt vagy Sorenson-nal, Demming-gel és Josh-sal. Aztán végre összejöttetek, majd megkérte a kezedet és te elutasítottad, de ő ezt is megbocsátotta, mert szeret téged. Ezek után, úgy gondolom, az lenne a legkevesebb, hogy visszajössz New York-ba. Lehet, hogy ez a munka az álmod, de gondolj bele! Ha te mindig a munkádat választod, sosem leszel boldog. Lehet, hogy kapsz majd még ilyen lehetőséget, de még egy ilyen férfi biztosan nem lesz az életedben, mint Castle. Ezen nagyon gondolkodj el!- mondta Lanie gyorsan, hogy Kate-nek esélye se legyen közbevágni, és úgy tűnt, a nő tényleg elgondolkodik, mert hallgatott. Majd hosszú szünet után halkan megszólalt.
   - Lanie, én nem is tudom, mit mondjak... Igazad van, de nem tudom mit tehetnék...- mondta Kate és hangján érezhető volt a tanácstalanság.
   - Talán gyere el New York-ba, végleg, és kérj bocsánatot tőle!- tanácsolta barátnőjének Lanie és Kate kicsit még hezitált.
   - Mi van, ha látni sem akar?- vetette fel a lehetőséget a nő kétségbeesetten.
   - Ne csodálkozz, ha így lenne! Hiszen alaposan elbántatok egymással. De nem hinném, hogy nem akar látni, lehet, hogy haragszik, de ha elmondod neki, hogy visszatérsz New York-ba, szerintem megbocsát.- mondta biztatólag Lanie és hallotta, hogy Kate gondterhelten sóhajt.
   - Nem tudom, tényleg.- mondta és még soha nem érezte magát ennyire bizonytalannak. Most itt volt a lehetőség, hogy helyrehozza a dolgokat, mégis félt.
   - Ne félj! Minden rendben lesz, csak egyszerűen gyere vissza!- kérte a boncnok és Beckett meglepődött, milyen jól ismeri barátnője, mert megérezte félelmét. Majd csak hálás hangon ennyit mondott:
   - Köszönöm, mindent.- mondta Kate és már bontotta volna a vonalat, ha nem hallja meg barátnője hangját.
   - Akkor ugye visszajössz?
   - Igen. Azt hiszem... Ha minden jól megy...- bizonytalankodott Beckett.
   - Nagyon várunk!- szólt még Lanie és kinyomta a telefont.
  
   Kate úgy döntött, beadja felmondását, otthagyja Washington-t, és Lanie-re hallgatva visszamegy New York-ba és bocsánatot kér Castle-től. Most itt állt egy hosszú, kígyózó sorban. Az író dedikálására jött. Pont úgy érezte magát, mint amikor a lövés után három hónappal megjelent egy dedikáláson. A különbség csak az volt, hogy most már tudta, milyen az íróval, tudta, mit veszíthet. Észre sem vette, hogy a sor elfogyott és ő következik, csak amikor megérezte a számára oly jól ismert illatot.
   - Kinek írha...- akadt el az író szava, ahogy megpillantotta az előtte álló nőt.- Kate?- csak ennyit bírt kinyögni, majd pillantása hirtelen változott át rideggé.- Mit keresel itt?