Munka vs. szerelem

9. rész

   Kate és Castle a new york-i csúcsforgalomban araszoltak és mindketten csendben voltak. Castle az ablakon bámult kifelé, a nyomozó pedig a vezetésre összpontosított. Mielőtt még kínossá válhatott volna a hallgatás, Kate lágy hangon megszólalt.
   - Haragszol még?
   - Nem.- jött a tömör válasz Castle-től.
   Kate megfogta a férfi kezét, mely annak térdén pihent, majd megszorította. Ezután lassan végigsimított Castle felkarján, akinek erre a kis érintésre is borzongás futott végig gerincén. Tekintetük összevillant. Kate bocsánatkérőn nézett az író szemébe, melyből szerelmet és megbocsátást olvasott ki. Mindez azonban csak egy pillanatig tartott, mert Kate újra a vezetésnek szentelte minden figyelmét.
   - Köszönöm.- szólalt meg most Castle.
   - Mégis mit?- kérdezte Kate értetlenkedve és egy pillanatra megint a férfira tekintett.
   - Hogy vissza jöttél New York-ba.- válaszolt őszintén a férfi.
   Kate elmosolyodott, majd gondolt egyet, és szemében gonosz fény villant, szája mosolyra húzódott.
   - Nehogy azt hidd, hogy csak miattad tettem ezt!
   - Miért? Talán nem így volt?- kérdezett vissza mostmár oldottabban, pimaszul Castle.
   Kate nem válaszolt, csak újra elmosolyodott, majd leparkolt az autóval és leállította a motort.

   Ryan és Esposito, mivel éppen nem volt ügyük, asztaluknál ülve dobálták egymásnak a labdát.
   - Szerinted Beckett és Castle újra együtt vannak?- kérdezte Ryan, mire Espo úgy nézett rá, mint egy hülyére.
   - Tesó! Te nem láttad? Úgy néztek egymásra, mint két szerelmes kamasz. Tuti, hogy kavarnak.- válaszolta a nyomozó társának és közben mosolygott.
   - Igen, láttam, de mi van, ha ez nem jelent semmit?- kérdezte félve Ryan.
   - Ugyan már! Máskülönben miért jött volna vissza Beckett, miattunk? Nem! Csakis Castle miatt!- bizonygatta igazát Espo, de társa még mindig kételkedett.
   - Nem tudom, haver. Talán igazad van.- mondta a nyomozó, de mielőtt Espo válaszolhatott volna Gates hangja hasított a levegőbe.
   - Uraim, örülnék, ha nem Beckett nyomozó és Mr.Castle szerelmi életét tárgyalnák ki munkaidőben!- mondta villámokat szóró szemmel, majd amikor Esposito közbe akart szólni, egy mozdulattal leintette, majd folytatta- Ha mégegyszer ilyen történik, biztosítom magukat  affelől, hogy mehetnek az utcára hadonászni az autósoknak!- fejezte be mondandóját Gates és haragos tekintettel nézett embereire.
   - De Asszonyom!- szólt közbe Espo, s a kapitány megint leintette.
   - Nincs semmi de! Ha már ennyire nincs munkájuk, akkor tudok adni maguknak!- erre a fiúk csak a fejüket rázták és a számítógépük felé fordultak.- Foglalják el magukat valami hasznossal!- mondta Gates, majd megfordult és pár pillanat múlva eltűnt az irodájában.
   - Ez durva volt!- suttogott Espo Ryan-nek, de ő egy figyelmezte pillantást küldött társa felé, hogy maradjon csendbe.

   Castle éppen az utolsó falat rizst nyelte le, miközben mosolyogva figyelte az előtte ülő nőt, aki már rég végzett és most elmerengve nézte az ablakon át az araszoló new york-i forgalmat, amíg a férfi meg nem szakította gondolkodását.
   - Mire gondolsz?- kérdezte Castle és közben próbálta elkapni Kate pillantását.
   - Semmire csak... csak azon gondolkodtam, hogy Gates miért engedett ilyen könnyen vissza az őrsre?- mondta a nő, de ezúttal hazudott, hiszen arra gondolt, hogy vajon jól döntött-e, hogy visszajött New York-ba elsősorban Castle, de a barátai és régi munkája miatt. Végül arra a következtetésre jutott, hogy valóban jól döntött, hiszen most Castle-lel és a barátaival lehet, valamint azt a munkát végezheti, amit szeret.
   - Miért? Azért, mert te vagy a legjobb nyomozója és be kellene vallania, hogy nélküled nem megy semmire. Ahogy én sem.- válaszolt mosolyogva, mégis komoly hangon Castle és megfogta Kate kezét, amely az asztalon pihent. Beckett ugyanolyan szerelmesen viszonozta a mosolyt, majd megszorította az író kezét.
   - Szeretlek!- mondta Kate, majd az író szemébe nézett, melyből végtelen szeretetet olvasott ki, pontosan olyat, melyet ő is érez.
   - Én is szeretlek, Kate!- válaszolta Castle, majd áthajolt az asztalon, hogy megcsókolhassa szerelmét. Csókjuk hosszú, szenvedélyes, de egyben gyengéd is volt, szinte megszűnt létezni a külvilág, ám mégis kénytelenek voltak megszakítani. Egy diszkrét torokköszörülésre lettek figyelmesek.
   - Khm... Elnézést uram, elkészült a számla.- szólt zavartan a pincér a szintén zavarban lévő férfihoz, aki csak egy pillanatra nézett az összegre, majd annál jóval több pénzt húzott elő tárcájából.
   - Tartsa meg!- utalt a kövér borravalóra Castle, majd megfogta Kate kezét, felhúzta az asztaltól, illedelmesen elköszöntek és sietve távoztak az étteremből.
   Mikor kiértek az épületből, Castle szinte azonnal "letámadta" Kate-et. Kezével elkapta derekát, így magához rántva a nőt, majd amilyen szenvedélyesen csak tudta, megcsókolta a hívogató ajkakat. A nyomozó viszonozta a csókot, bár érezte, ezt nem kellene hagynia. Mégis csak az utcán vannak. Így nagy nehezen eltolta magától a férfit és kicsit zavartan mondta:
   - Castle! Ne itt!- adott magyarázatot Kate, mikor szembetalálta magát Castle értetlen tekintetével, mely tükrözte a férfiban tomboló vágyat. A nő is ugyanezt élte át, vágyott a férfira, hiszen két hónapja nem találkoztak és teste szinte lángolt az elfolytott szenvedélytől.
   - Kate! Nem bírom tovább!- mondta Castle, mint egy türelmetlen kisgyerek és alig bírta visszafogni magát.
   - Hozzád vagy hozzám?- Kate csak ezt az egy kérdést tette fel, mert nem akarta vesztegetni az időt, minél hamarabb a férfival akart lenni. Mivel Castle nem szólalt meg- részben az előbb átélt események miatt, részben attól a ténytől, hogy Kate megtartotta lakását- ő válaszolt.- Akkor hozzám.
   Kate próbálta elvonni a figyelmét arról, amire most gondolt. Képek villantak fel előtte, hogy mi történhet a következő órákban. Minden erejével a vezetésre koncentrált, miközben nem is tudta, hogy Castle fejében is az övéhez hasonló gondolatok cikáznak. A férfi mereven bámult ki az ablakon és nem mert Kate-re nézni, mert félt, hogy nem tud uralkodni magán. Csak akkor kapott észbe, amikor meglátta az ismerős épületet, Kate lakását.

   Castle és Beckett vadul csókolták egymást a liftben. Kizárták a külvilágot és csak egymásra koncentráltak. A levegő egyre csak forrósodott a szűk helyiségben. A lift halkan kattant, mikor felértek a megfelelő emeletre és ők zavartan rebbentek szét, mikor látták, hogy egy idős asszony szintén zavartan néz rájuk. Amilyen gyorsan csak tudtak, kiléptek a liftből és az ajtó felé vették az irányt. Kate az ajtó zárjába tette a kulcsot, majd elfordította, miközben Castle türelmetlenül toporgott. Beérve a nő ledobta kulcsát, majd hirtelen megfordult, megragadta a férfi ingjének gallérját, majd olyan közel húzta magához, hogy testük összepréselődött. Castle teste azonnal reagált az érzéki mozdulatra, majd ágyékát Kate csípőjének préselte, hogy éreztesse vele vágyát. Ajkuk forró csókban egyesült. Úgy csókolták egymást, mint talán még soha. Nyelvük vad táncot lejtett a másik szájában, miközben Kate átkarolta Castle nyakát, majd beletúrt hajába, így vonva még közelebb magához.
   - Hiányoztál! Nagyon!- szólalt meg Kate a férfi szemébe nézve mikor megszakították a csókot és közben tarkóját simogatta.
   - Te is nagyon hiányoztál!- suttogta Castle és érzéki lassúsággal simított végig a nyomozó hátán, derekán, majd keze előrevándorolt és lágy mozdulatokkal szabadította meg Kate-et a felsőjétől. A nő sem tétlenkedett, a férfi ingjének gombjaival bajlódott, miközben most szerelmesen, lágyan csókolták egymást. Mikor a nyomozó lesimította Castle válláról az inget, a férfi felkapta őt és a hálószoba felé vitte, miközben egy pillanatra sem szakították meg az édes, mámorító csókot.
  
  

Munka vs. szerelem

8. rész

   - Beszélhetnénk?- kérdezte Kate reménykedve, s közben kérlelőn nézett Castle szemébe.
   - 5 perc szünetet kérek és utána folytatjuk.- szólt a hosszú sor felé az író és kezével intett Kate-nek, hogy kövesse. Mikor beértek a Castle számára kijelölt pihenőszobába, a férfi szólalt meg először.
   - Miért jöttél?- kérdezte, s közben még mindig rideg tekintettel nézett a zöldes-barna szemekbe.
   - Sajnálom...- kezdte Kate, majd mikor a kérdő kék szempárba nézett, nagy levegőt vett és folytatta- Sajnálom, hogy nem jöttem vissza rögtön New York-ba, hogy egy percig is hezitáltam a munkám és közötted. Nekem csak időre volt szükségem... de már döntöttem. Téged választalak!- fejezte be mondandóját és a férfi arcát fürkészve várta annak reakcióját.
   Kate már kezdte feladni azt a maradék reményt is, ami még élt benne, mivel Castle percekig némán állt és csak nézett maga elé.
   - És mi a garancia arra, hogy nem hagysz itt megint, ha egy ilyen lehetőség adódik?- szólalt meg Castle. Kate egy pillanatig gondolkodott, majd mikor kitalálta a megfelelő választ, megszólalt.
   - Ilyen nem történhet meg. Ígérem!
   A férfinak kellett egy kis idő, míg felfogta a szavak értelmét és miután ez megtörtént, azonnal reagált. Kezét a nő derekára csúsztatva húzta közelebb magához egy lágy, ugyanakkor érzéki csókra. Mikor Kate ajka engedelmesen nyílt szét, a férfi türelmetlenül hatolt be nyelvével a nő szájába, majd ismerős és oly régen hiányolt táncra hívta annak nyelvét. Egyre szenvedélyesebben csókolták egymást, de végül Castle szakította meg a csókot, mire Kate értetlenül nézett annak szemébe.
   - Várj! Szóval... ez azt jelenti, hogy...- kezdte Castle, de Kate mosolyogva félbeszakította.
   - Igen, azt. Visszajövök New York-ba és itt is maradok. Ha minden jól megy, visszatérek az őrsre is és örülnék, ha te is jönnél!
   - Örömmel!- mondta Castle széles vigyorral, majd újra megcsókolta a nőt, ám most ő tolta el magától.
   - Várnak a rajongóid.- mondta Kate kissé lehangoltan és elhúzta a száját.
   - Nem érdekel!- válaszolta félvállról a férfi és megkísérelt egy újabb csókot ám a nő kezét a mellkasára téve megakadályozta ezt.
   - Menj!- mondta Kate és egy kis mosoly jelent meg szája sarkában.
   - Jól van, de várj meg, jó?
   - Egy feltétellel Mr.Castle! Ha nem fog nők melleire dedikálni!- mondta játékosan és egyben szigorúan Kate és a hatás kedvéért még a szemöldökét is fenyegetően összehúzta.
   - Csak nem féltékeny Beckett...-gondolkozott el egy pillanatra- Nos, tulajdonképpen mi is maga?- kérdezte szenvtelenül Castle, de választ már nem kapott, csak egy rejtélyes mosolyt, majd csak azt látta, hogy az ajtó becsukódik.

   Castle, miután elfogyott a rá váró sor, kilépett az épületből és megpillantotta az ajtó mellett álldogáló nőt. Odalopózott mögé és hátulról megölelte. Kate ijedtében ugrott egyet és a szívére tette a kezét, így megakadályozva, hogy az kiugorjon.
   - Castle! Muszáj halálra rémítened?
   - Nem az volt a szándékom.- mondta Castle kisfiús mosollyal és még mielőtt Kate válaszolhatott volna, gyorsan megcsókolta.
   - Hiányoztál!- mormolta a csókba Castle.
   - Te is hiányoztál!- válaszolta Kate, de még mindig nem szakították meg a csókot.
   Mindketten tudták, hogy ezt nem erre az alig másfél órára értik, hanem arra a két hónapra, amit egymás nélkül, magányosan töltöttek. Fogtak egy taxit és az őrsre tartottak.
   Húsz perc múlva már a liftből léptek ki, majd Ryan és Esposito felé tartottak, akik- mikor észrevették a feléjük lépkedő két embert- nem is tudták volna leplezni meglepettségüket.
   - Sziasztok, fiúk!- szólalt meg Kate mosolyogva, látva a fiúk zavarát.
   - Ti mit kerestek itt?- kérdezte Ryan és közben még mindig meglepetten mérte végig a két embert, mintha meg akarna bizonyosodni, hogy ez nem egy álom. Kate Castle-re nézett és összemosolyogtak.
   - Beckett ugye azért jöttél, hogy újra itt dolgozz?- rohamozta kérdésével Espo a nőt és izgatottan várta a választ.
   - Igen! Vagyis ez Gates-től függ...- mondta kicsit bizonytalanul Kate- Ha nem bánjátok, akkor megpróbálom visszakönyörögni magam.- mutatott az ajtó felé, jelezve, hogy most Gates-nél kell intézkednie.
   - Persze! Menj csak!- mondták a fiúk és már indultak is az asztalukhoz.
  - Veled menjek?- ajánlotta fel a lehetőséget Castle, de Kate azonnal válaszolt egy kis gonosz mosoly kíséretében.
   - Nem. Akkor biztos, hogy nem dolgozhatnék újra itt!
   - Nagyon vicces!- vetette oda a férfi, de a szavakat már csak a nő hátsó felének intézte.

   - Jó napot, asszonyom!- lépett be félve a kapitány irodájába Kate.
   - Jó napot!- pillantott fel egy aktából Gates- Maga meg mit keres itt?- nézett meglepett arccal a nőre a Vaslady és kérdő tekintetével pásztázta annak arcát.
   - Asszonyom! Azért jöttem, mert vissza szeretnék jönni nyomozóként dolgozni.- mondta határozottan a mondatot Kate és várta a választ, ami végül elmaradt.
  - Ezt értsem úgy, hogy otthagyta a nagy lehetőséget és most már beéri egy nyomozói állással is?- kérdezte némi gúnnyal a hangjában a kapitány és mikor Kate szóra nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, egy mozdulattal leintette, majd folytatta- Remélem, nem a firkász miatt döntött így.
   Kate lehajtotta a fejét, hiszen a Gates-nek igaza volt. Tulajdonképpen Castle miatt döntött így, de nem bánta meg, így felemelve a fejét válaszolt.
   - Nem, asszonyom! Én csak egyszerűen évek óta nyomoztam és ez az életem. Itt vannak a barátaim és nagyon...
   - Na jó, nem kérek a nyálas dumából! Egy egyszerű nemmel is beértem volna.- szakította félbe a nő mondandóját a kapitány és kissé haragos tekintettel nézett annak szemébe, de Kate ettől még tartotta a szemkontaktust.- Most mit csináljak magával? Honnan tudjam, hogy nem fogja megint itt hagyni az őrsöt, ha egy újabb lehetőség adódik?- nézett kérdő tekintettel a nőre.
   - Ígérem, nem lesz ilyen, asszonyom!- mondta Kate teljes meggyőződéssel.
   - És ezt higgyem is el?- kérdezte Gates gúnyosan, majd barátságosabb hangnemre váltott- Jól van, nyomozó, visszatérhet!- hangsúlyozta ki a nyomozó szót, majd folytatta- De magán tartom a szemem! Holnap találkozunk!- fejezte be mondandóját, mire Kate kicsit ijedt szemekkel nézte a kapitányt, majd amikor az intett, hogy távozhat, még ennyit mondott:                                - Köszönöm, asszonyom!- majd elhagyta az irodát. Szemével rögtön Castle-t kereste és mikor megtalálta az egyik pihenőben, bement hozzá.
   - Na, hogy ment?- kérdezte rögtön, mikor megpillantotta a belépő nőt.
   - Jó, hogy nem jöttél be!- húzta el a száját Kate, majd folytatta- Azt hiszem, reggel korán kell kelnünk.-karolta át a férfi nyakát, aki pedig a derekát fogta, majd elgondolkodva hozzátette- Legalábbis nekem...
   - Mi?- húzodott el egy kicsit Castle- Nem kérted meg, hogy visszajöhessek?- kérdezte durcás arccal és Kate olyannak találta, mint egy kisfiút, akinek nem teljesítették a kívánságát és kedve lett volna végigsimítani az arcán, amit meg is tett és úgy válaszolt.
   - Sajnálom. Azt hittem, te majd elintézed, elvégre a polgármester jó ismerősöd.
   Castle-nek be kellett látnia, hogy a nőnek igaza van, de még mindig durcáskodott egy kicsit.
   - Mit szólnál, ha elmennénk valahova enni?- kérdezte Kate és miután látta, hogy szerelme halványan bólint, hosszan és engesztelőn megcsókolta, majd maga után húzta a lift felé.

  

Munka vs. szerelem

7.rész

   - És mégis mi történt?- kérdezte Alexis, mert apja nem szólalt meg.
   Castle felidézte az eseményeket, majd lassan belekezdett, lánya pedig figyelmesen hallgatta.
   - Elmentem Washington-ba, hogy bocsánatot kérjek tőle, majd következő este elvittem vacsorázni, nem minden hátsó szándék nélkül. Meg akartam kérni, hogy jöjjön vissza velem New York-ba, aztán elkezdtünk veszekedni és én... otthagytam... Az én hibám- mondta Castle és, mint az elmúlt két hónapban sokszor, most is magát okolta. Szívéről mázsás súly esett le, mert végre kiöntötte valakinek a lelkét.
   Alexis megszorította apja kezét. Nagyon sajnálta mindkettőjüket, Kate-et és édesapját is, de nem tudta, hogyan segíthetne, így csak ennyit mondott:
   - Sajnálom, apa. Bárcsak segíthetnék valahogyan!
   Castle belenézett Alexis kék szemeibe és szeretetet és együttérzést látott bennük. Megölelte lányát és suttogva beszélt hozzá.
   - Köszönöm, hogy elmondhattam.
   - Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, de hamarabb is megtehetted volna.- mondta a lány, majd kibontakoztak az ölelésből.
   -Tudom, de még nem voltam kész rá, hogy beszéljek erről. Már nem először veszítettem el...- halkult el Castle hangja és könnybe lábadt a szeme. Mikor összevesztek Kate-tel, elhatározta, hogy túllép rajta. Nem tudta elhinni, hogy a nőnek mindug fontosabb a munkája, mint ő. Hiába telt már el két hónap utolsó találkozásuk óta, nem tudta elfelejteni Kate-et, bármennyire is szerette volna. Éjjel-nappal a nő járt a fejében, ezért nem tudott aludni, sőt, rendesen írni sem. Gondolataiból lánya hangja rántotta ki.
   - Mit szólnál, ha elmennénk valahova? Mondjuk vásárolni vagy moziba?- kérdezte némi lelkesedéssel a hangjában, így próbálva jobb kedvre deríteni apját.
   - Jó ötlet, menjünk moziba!- mondta Castle és egy mosolyt erőltetett arcára, ami korántsem volt őszinte. Bár semmi kedve nem volt kimozdulni otthonról, abban reménykedett, hogy ez majd valamennyire eltereli gondolatait Kate-ről.
  
   Kate a telefon csörgésére lett figyelmes. Mint általában, most is munkájából rángatta ki a hang. Elhúzta ujját a képernyőn és füléhez emelte a készüléket.
   - Szia, Lanie!- köszönt barátnőjének Beckett, majd folytatta-Mi újság?-kérdezte tettetett jókedvvel a hangjában.
   - Szia kislány!- köszönt Lanie is- Nincs semmi különös. Jól vagy?
   - Igen, jól. De van ennek értelme? Minden nap felhívsz és ezt kérdezed.- mondta Kate, mert már egy kicsit idegesítette, hogy mindig ezt kérdezi Lanie és neki mindig hazudnia kell.
   - Igen, szerintem van értelme, mert már egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem mondasz igazat.- mondta ki a nő a gondolatait.
   - Igazat mondok. Tényleg, jól vagyok.- bizonygatta Kate az igazát, bár inkább magát akarta meggyőzni, mint barátnőjét. Hallotta, ahogy Lanie azt mondja, hogy "Na persze", majd megtört és folytatta.- Oké, tényleg nincs minden rendben, mert történt valami- mondta őszintén Kate és szinte látta maga előtt Lanie izgatott, várakozással teli arcát.- Castle és én... szóval veszedtünk.
   - Azért, mert megkérte a kezed?- kérdezte Lanie, mert neki ez volt az utolsó információja Kate-et és Castle-t illetően.
   - Nem, de honnan tudsz te erről?- vonta kérdőre barátnőjét Beckett, hiszen nem emlékezett, hogy mondta volna neki.
   - Nem számít, folytasd csak!- biztatta a nőt Lanie.
   - Szóval, két hétre rá, hogy eljöttem New York-ból, eljött bocsánatot kérni...- kezdte Kate nehezen, majd nagyot sóhajtott és folytatta.- megígérte, hogy nem hozza fel a lánykérés-témát. Aztán a vacsorán hazahívott... és összevesztünk, otthagyott én pedig megfogadtam, hogy továbblépek.-foglalta össze röviden a történteket Kate és várta, mit reagál Lanie. Számított rá, hogy fejmosást fog kapni és ez így is lett.
   - Na, most jól figyelj Kate! Ez a pasi négy évig várt rád, türelmesen. Végignézte, ahogy együtt vagy Sorenson-nal, Demming-gel és Josh-sal. Aztán végre összejöttetek, majd megkérte a kezedet és te elutasítottad, de ő ezt is megbocsátotta, mert szeret téged. Ezek után, úgy gondolom, az lenne a legkevesebb, hogy visszajössz New York-ba. Lehet, hogy ez a munka az álmod, de gondolj bele! Ha te mindig a munkádat választod, sosem leszel boldog. Lehet, hogy kapsz majd még ilyen lehetőséget, de még egy ilyen férfi biztosan nem lesz az életedben, mint Castle. Ezen nagyon gondolkodj el!- mondta Lanie gyorsan, hogy Kate-nek esélye se legyen közbevágni, és úgy tűnt, a nő tényleg elgondolkodik, mert hallgatott. Majd hosszú szünet után halkan megszólalt.
   - Lanie, én nem is tudom, mit mondjak... Igazad van, de nem tudom mit tehetnék...- mondta Kate és hangján érezhető volt a tanácstalanság.
   - Talán gyere el New York-ba, végleg, és kérj bocsánatot tőle!- tanácsolta barátnőjének Lanie és Kate kicsit még hezitált.
   - Mi van, ha látni sem akar?- vetette fel a lehetőséget a nő kétségbeesetten.
   - Ne csodálkozz, ha így lenne! Hiszen alaposan elbántatok egymással. De nem hinném, hogy nem akar látni, lehet, hogy haragszik, de ha elmondod neki, hogy visszatérsz New York-ba, szerintem megbocsát.- mondta biztatólag Lanie és hallotta, hogy Kate gondterhelten sóhajt.
   - Nem tudom, tényleg.- mondta és még soha nem érezte magát ennyire bizonytalannak. Most itt volt a lehetőség, hogy helyrehozza a dolgokat, mégis félt.
   - Ne félj! Minden rendben lesz, csak egyszerűen gyere vissza!- kérte a boncnok és Beckett meglepődött, milyen jól ismeri barátnője, mert megérezte félelmét. Majd csak hálás hangon ennyit mondott:
   - Köszönöm, mindent.- mondta Kate és már bontotta volna a vonalat, ha nem hallja meg barátnője hangját.
   - Akkor ugye visszajössz?
   - Igen. Azt hiszem... Ha minden jól megy...- bizonytalankodott Beckett.
   - Nagyon várunk!- szólt még Lanie és kinyomta a telefont.
  
   Kate úgy döntött, beadja felmondását, otthagyja Washington-t, és Lanie-re hallgatva visszamegy New York-ba és bocsánatot kér Castle-től. Most itt állt egy hosszú, kígyózó sorban. Az író dedikálására jött. Pont úgy érezte magát, mint amikor a lövés után három hónappal megjelent egy dedikáláson. A különbség csak az volt, hogy most már tudta, milyen az íróval, tudta, mit veszíthet. Észre sem vette, hogy a sor elfogyott és ő következik, csak amikor megérezte a számára oly jól ismert illatot.
   - Kinek írha...- akadt el az író szava, ahogy megpillantotta az előtte álló nőt.- Kate?- csak ennyit bírt kinyögni, majd pillantása hirtelen változott át rideggé.- Mit keresel itt?
  
  
  

Munka vs. szerelem

6.rész

   Beckett döbbenten nézett a előtte ülő, várakozó férfira. Nem tudta, mire vélje a kérdést, hiszen most kapta meg új munkáját és most, hogy az író felkereste őt, kezdett minden rendbe jönni. De Castle-nek abban igaza volt, hogy ő nem lesz mindig itt Washington-ban, hiszen neki családja van New York-ban. Végül nagy levegőt vett és hitetlenkedve nézett a férfira.
   - Castle, hogy kérheted azt, hogy menjek vissza New York-ba?
   - Én csak...nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy visszajönnél velem.
   - Castle!- mondta halkan Kate, mert próbált higgadt maradni, majd folytatta- Hiszen alig több, mint két hete jöttem ide és mint már mondtam korábban, ez egy nagyszerű lehetőség. Nem fogom csak úgy itthagyni ezt az állást...
   - Szóval ezt értsem úgy, hogy megint a munkát választod helyettem?- vágott közbe Castle és Kate a fájdalmat látta megcsillanni a férfi kék szemeiben.
   - Te is tudod, hogy nem erről van szó.- próbálta menteni a menthetőt és Castle keze után nyúlt, de ő elkapta a kezét és ridegen, távolságtartón nézett a nő most barnás árnyalatban játszó szemébe.
   - Nem erről van szó? Pedig nekem nagyon úgy tűnik!- nyúlt a kabátja után Castle és már indulni készült, de még odavetette az őt döbbenten bámuló nőnek- Majd én elrendezem a számlát. És Kate, légy boldog a munkáddal!
   Erre a mondatra Kate szeme már könnyben úszott, de amikor kibuggyant egy könnycsepp, gyorsan letörölte. Felállt és a férfi után kiáltott, miközben már elindult utána.
   -Castle! Castle, kérlek várj!- kiabált egyre hangosabban az író után, mire az egyszer csak megtorpant és a nő felé fordult, szemében a dacot, a haragot felváltotta a szomorúság, a fájdalom, és szemrehányón szólt a nőhöz.
   - Miért várjak? Minek hallgassam, hogy neked fontosabb a munkád? Hogy én nem számítok?
   - Mert ez nem igaz! Igen is számítasz!- mondta egyre hangosabban, majd elhalkult- És mert szeretlek!- ejtette ki a szavakat remegő hangon, s már nem tartotta vissza könnyeit. Nem akarta megint elveszíteni a férfit, hiszen csak most kapta vissza.- Nem akarlak elveszíteni!- mondta ki hangot adva gondolatainak és szemével szinte kérte Castle-t, maradjon vele.
   Castle leintett egy taxit, annak ellenére, hogy ebben a hotelban szállt meg. Nem tudott tovább itt maradni és maga sem tudta, hová fog most menni, csak el innen. De még mielőtt beszállt, fájdalmas hangon szólt a nőhöz.
   - Sajnálom, Kate. Légy boldog!- mondta a férfi alig hallhatóan és hangjában már nyoma sem volt a korábbi gúnynak, csak az őszinteségnek és szomorúságnak, majd beszállt az autóba és bánatosan nézett ki az ablakon.
   Kate lefagyva bámult az elhajtó taxi után, majd percekig csak maga elé nézett. Bement az étterembe a táskájáért, miközben könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán. Már nem érdekelte semmi, csak minél hamarabb a lakásán akart lenni.
   Kate miután hazaért, vett egy hideg zuhanyt, hogy kissé lenyugodjon. Nem volt ereje semmihez, így csak lerogyott a kanapéra és bámult maga elé, még a tévét sem kapcsolta be. Megpróbálta egy kicsit összeszedni magát és lefeküdt. Nem tudott aludni, több okból sem: nem volt mellette Castle, nem ölelte magához erős karjaival, nem érezte a testéből áradó meleget. De legfőképp az a gondolat nem hagyta aludni, hogy MIÉRT nincs mellette az író. Majd beköltözött agyába a "Mi lett volna ha...?" kérdés is. Nagy nehézségek és szomorú gondolatok árán végre elaludt.
   Castle több, mint egy órát taxizott, majd mostmár konkrét címet megadva vitette magát vissza a hotelba. Ő sem tett másképp, mint Kate. Álmatlanul forgolódott ágyában, s közben magában őrlődött, miért volt olyan önző. Hiszen a nőnek ez tényleg egy nagyszerű lehetőség és neki nem okozott volna gondot iderepülni hétvégenként, sőt még akár ide is költözhetett volna. Végül hajnalban gondolatai nyomták álomba.

2 hónappal később
   Castle éppen a Heat-sorozat utolsó részének befejezésén dolgozott. Vagyis dolgozott volna, de sosem találta elég jónak írását, így mindig kitörölte.  Letette laptopját az asztalra és kinyújtózyatta elgémberedett végtagjait, majd elindult a konyhába, hogy egyen valamit, pedig étvágya egyáltalán nem.
   - Apa, minden rendben?- hallotta meg Castle lánya aggódó hangját és ijedtében ugrott egyet, majd kezét szívére téve válaszolt.
   - Persze, miért ne lenne?- kérdezett vissza a férfi és idétlenül mosolyogva nézett Alexis-re.
   - Oké én csak kérdeztem. Tudod, szerintem valami történt úgy két hónapja, mert nem vagy önmagad.
   - Igen, igazad van, történt valami...- sóhajtott fájdalmasan Castle.
   - Akarsz róla beszélni?- kérdezte Alexis, mert más ötlete nem volt, hogyan segíthetne édesapjának.
   Castle nem szólt csak bólintott és a dolgozószoba felé invitálta lányát, majd mikor beértek, a férfi nagy levegőt vett és belekezdett.
   - Szóval, mint mondtam, történt valami két hónappal ezelőtt- állt meg egy pillanatra, hogy ki tudja mondani szerelme nevét, majd folytatta- Kate és köztem.- fejezte be a mondatot és mikor felnézett lánya átható tekintetével találta magát szembe, mely arra biztatta, folytassa.
  

Munka vs. szerelem

   5.rész

   Castle már eltervezte a mai estét. El szerette volna vinni Kate-et egy étterembe, hiszen meg  akarta ünnepelni, hogy újra együtt vannak. Úgy gondolta, megérdemel a nő egy szép estét, sőt nem is egyet. Már lefoglalta az asztalt is és mindent elrendezett, csak Kate beleegyezése kellett és egy tökéletes este elé néznek. Nem bírt tovább várni, így kikereste a nő számát és már tárcsázta is.
   Kate munkájába merülve ült bőr székében, mikor a telefonja csörgése törte meg a csendet. Ajka azonnal mosolyra húzódott, ahogy meglátta a csillogó szemű, mosolygós arcot a telefon kijelzőén.
   - Beckett- szólt bele annak ellenére, hogy tudta, ki hívja.
   - Szia, Kate!- köszöntötte a nőt kissé szorongva Castle, amit Kate azonnal észrevett, de még nem kérdezett semmit.- Mit csinálsz?
   - Dolgozom, Castle?!- mondta kissé gyanakodva, összehúzott szemmel a nő, majd folytatta- Mit akarsz, mert nekem dolgoznom kell!- szólt Kate, hogy kicsit sürgesse a féfit, miközben egy tollat pörgetett ujjai között. Bár igazából örült, hogy hallhatja a számára oly kedves hangot, de egyre kíváncsibb volt, hogy vajon mit akarhat a férfi.
   - Én csak... szóval...- húzta az időt Castle, de Kate türelmetlenül félbeszakította.
   - Bökd már ki!
   - Szóval... Eljönnél velem vacsorázni ma este?- kérdezte kissé rekedt hangon, majd kifújta benntartott levegőjét.
   - Komolyan Castle, ez tartott eddig? - kérdezte gúnyos mosollyal száján a nő.
   - De... én...- dadogott a férfi, de Kate ismét félbeszakította.
   - Elmegyek veled!- mosolygott boldogan a nő, hiszen örült a meghívásnak.- De még mindig nem értem, miért féltél megkérdezni. Talán attól tartottál, hogy visszautasítom ezt a nagyszerű ajánlatot? Egy vacsora Richard Castle-lel, hm, kihagyhatatlan.
   - Gúnyolódj csak!- mondta durcás hangon a férfi- De én nem féltem megkérdezni, mert tudtam, hogy ellenállhatatlan vagyok- folytatta Castle és ajkán önelégült vigyor játszott.
   - Igen valóban az vagy, de most mennem kell- adott igazat a férfinak Kate, bár pontosan tudta, hogy ezzel mégnagyobb lesz Castle egója.
   - Ó, hát végre beismerted!- mondta az író és újra elmosolyodott.
   - Szia, Castle! Este találkozunk!- rázta le Kate az írót, majd kinyomta a telefont és újra munkájának szentelte minden figyelmét.
  
   Kate tanácstalanul állt szekrénye előtt. Átkozta magát, amiért nem hozott magával alkalmi ruhát költözésekor. Nem tudta, mit tegyen, ám ekkor meghallotta az egyre erőteljesebb kopogást. Most jutott csak eszébe, hogy meg sem beszélték, mikor jöjjön érte az író. Elindult ajtót nyitni, de szerencséjére nem Castle állt ott, hanem egy futár.
   - Jó estét! Kate Beckett?- kérdezte a futár, majd mikor látta, hogy a nő bólint, folytatta- Csomagja jött Richard Castle-től.
   Kate felhúzott szemöldökkel, kissé meglepetten nézett a futárra, majd aláírta a papírt.
   - Köszönöm.- mondta Kate és miután bezárta az ajtót, letette a csomagot a kanapéra. Izgatottan bontotta ki azt, már csak azért is, mert Castle-től jött. Mikor meglátta a dobozban lapuló ruhát, lassan kiemelte abból és őszinte csodálattal nézte a darabot.
   - Castle, megmentettél...- suttogta maga elé a nő a ruhát nézve. Egy gyönyörű, nem túl mély kivágású, a derekánál flitterrel kirakott, égkék színű, térd alattig érő ruha volt, mely jótékonyan takarta Kate golyó ütötte hegét. Kate felocsúdva döbbenetből ment átöltözni a hálószobába.
   Fél óra múlva felöltözve, szolidan sminkelve lépett ki a szobából. Haját kontyba tűzte, pár tincs arcát körülölelve maradt szabadon. Idegesen járkált fel alá, hiszen fogalma sem volt, mikor jön Castle, és ez nyugtalanította. Ekkor kopogtattak az ajtón és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdejét. Odalépett a tükörhöz és még utoljára végignézett magán. Mikor megfelelőnek találta a látványt, az ajtóhoz ment egyre inkább dobogó szívvel és kinyitotta azt.
   - Szia!- köszöntötte Kate fülig érő mosollyal az írót és csillogó, zöld szemeit a férfiéba fúrta.
   - Szia, Kate!- köszönt Castle is mosolyogva, majd magához húzta a nőt egy gyors csókra és hozzátette- Gyönyörű vagy!- bókolt a férfi, mire Kate elkapta tekintetét és elpirult, de nem engedte meg magának sokáig ezt a pillanatnyi zavart.
   - Te sem panaszkodhatsz!- bokszolta játékosan vállba szerelmét Kate, mire Castle fájdalmas arccal gyorsan odakapott.- Csak azt ne mondd, hogy annyira fájt!?- kételkedett a nő az író durcás arcát látva.
   A férfi nem válaszolt, csak kezével átölelte Kate derekát és magához húzta egy hosszú, lágy csókra, majd mikor levegő hiányában megszakították azt, Castle szólalt meg először.
   - Mehetünk?- kérdezte karját tartva az író, majd mikor Kate belekarolt, mosolyogva elindultak a lift felé.
   - Remélem, egy nagyszerű este miatt rángat el engem vacsorázni, Mr.Castle?!- kérdezte évődve Kate és tekintetét a férfira emelve várta a választ, mely nem is maradt el sokáig.
   - Nem is sejti, milyen remek este elé nézünk, Beckett nyomozó...akarom mondani, ügynök.- tette hozzá a nő tekintetét látva, majd egymásra mosolyogtak és Kate nem is sejthette, hogy nem ugyanarra gondolnak.

   Castle és Beckett kézenfogva léptek be annak a hotelnek az éttermébe, ahol Castle kivett egy szobát. Az író egy félreeső asztalt választott, ahol nyugodtan ehettek és beszélgethettek. Miközben a vacsorára vártak, Kate megszólalt.
   - Tudod, Castle, nem kellett volna ilyen puccos helyre hoznod...
   - Kate, te ezt megérdemled és nem mellesleg, mivel újra együtt vagyunk,- fogta meg Kate kezét a férfi- úgy gondoltam, hogy ezt meg kell ünnepelnünk.- adott magyarázatot Castle és rámosolygott a nőre, amit Kate ugyanúgy viszonzott. Szerelmes pillanatukat az szakította meg, hogy a pincér kihozta rendelésüket és vörösbort öntött poharukba.
   - Szóval, hogy érzed itt magad?- kérdezte Castle, ezzel előkészítve a kérdését, hogy visszahívja Kate-et New York-ba.
   - Elég sokat kell dolgoznom, de ezenkívül jól megvagyok.- adott választ Kate és még félig igazat is mondott. Nem igazán érezte jól magát itt, viszont tényleg sokat kellett dolgoznia.
   - És nem hiányzik New York?- kerülgette az igazi kérdést Castle és érdeklődve várta a választ.
   - New York maga nem igazán, viszont ti annál inkább.- mondta Kate és még egy mosolyt is küldött az író felé, bár már sejtette, mire megy ki a játék, de igyekezett, hogy ez ne látszódjon arcán.
   - A fiúk sokat dolgoznak, mióta elmentél és én sem tudok mindig itt lenni Washingtonban...- kezdett hozzá Castle, de Kate megsürgette.
   -Castle, mit akarsz ezzel?- kérdezte a nő, mert egyre biztosabb volt benne, mit akar kérdezni szerelme, majd kissé idegesen várta a választ.
   Az író nagy levegőt vett, majd feltette a kérdést és nem is sejtette, hogy ezzel mit robbant ki.
   - Kate, nem gondoltál rá, hogy visszagyere Nem York-ba?- ejtette ki a szavakat lassan a férfi és próbálta csillapítani szíve vad dobogását, miközben feszengve várta a választ.

  
  

Munka vs. szerelem

4.rész

   Castle nekipréselte Kate-et a falnak, miközben apró csókokkal halmozta el annak nyakát, majd melle vonalán haladt végig. Újra nyakát csókolta végig, hogy így találjon vissza a duzzadó cseresznyeajkakra, miközben már az ing gombjaival bajlódott. Az sem érdekelte, hogy hány gomb végzi a földön, letépte az inget a nőről. Kate sem tétlenkedett, ő is ugyanolyan szenvedéllyel hámozta le először a zakót az íróról, majd az inget, s keze lassan haladt egyre lejjebb a férfi mellkasán, egészen le az övacsatig és most már azzal babrált. Castle is ugyanezt hajtotta végre, csak ő Kate nadrágján, majd mikor mindketten végeztek, ölbe kapta a nőt, de nem szakították meg csókjukat és így értek el a hálószobáig. Beérve az író letette az ágyra Kate-et és ott kényeztették tovább egymást.
   -Szeretlek!- súgta a nő fülébe Castle.
   -Én is szeretlek!- súgta vissza Kate, majd csókok és simogatások közepette elmerültek egymásban...

   Kate arra ébredt, hogy nincs mellette az író, s azt hitte megint csak álmodott, de amikor megérezte, milyen finom illatok keringenek a lakásban, már kezdte elhinni, hogy ez most nem egy álom. Felkapta Castle tegnapi ingét és bár gombok nem voltak rajta, mégis szívesen simult bele, mert ez első éjszakájukra emlékeztette, hiszen az után is egy szál ingben volt. Összehúzta magán és elindult a konyhába. Mivel Castle nem vette észre, hogy kijött a szobából, nekitámaszkodott a falnak és onnan nézte tevékenykedő szerelmét, majd mikor már nem bírt tovább várni, odalopózott mögé és hátulról átölelte. A férfi ijedtében ugrott egyet.

   -Nyugi, csak én vagyok.-  nevetett fel Kate.
   -Kate! A szívbajt hozod rám!- mondta Castle, miközben megfordult az ölelésben, s szívére tette kezét, így rendezve annak vad dobogását.
   -Jó reggelt!- mondta Kate és egy szenvedélyes, szerelmes csókot adott a férfinek.
   -Jó reggelt!- mormolta a csókba Castle, majd mikor megszakították azt, folytatta- már elmosogattam- adott választ a fel nem tett kérdésre, mikor meglátta Kate kutató tekintetét, ahogy a tányérokat keresi.
   -Köszönöm!- mosolygott az íróra a nő, miközben átkarolta annak nyakát.
   -Mindig.- szólt Castle, s a válaszra mindkettejük szíve nagyot dobbant, hiszen oly régen hiányolták ezt a választ, majd egymásra mosolyogtak, s elmerültek egymás tekintetében.
   -Castle, nem fog odaégni a reggeli?- kérdezte Kate, mikor megérezte a kissé égett szagot.
   -Ez csakis miattad van, mert elterelted a figyelmem!- mondta tettetett sértettséggel a hangjában a férfi, de szája kisfiús mosolyra húzódott.
   -Oh, szóval az én hibám?!- folytatta Kate is ugyanolyan hamis sértettséggel és az ő ajkán is mosoly jelent meg.- Akkor kénytelen leszek én másikat csinálni.- mondta teljes természetességgel.
   -Nem, te csak ülj le és várd meg, amíg kész leszek.- utasította a nőt Castle és nekilátott az újabb adag omlettnek.
   Kate vonakodva bár, de leült, s az asztalnál ülve figyelte a férfit, akit oly annyira szeret. Hetek óta most először megint boldog volt és most teljesen el is felejtette új állását, a visszautasított házassági ajánlatot, csak nézte az előtte mozgolódó írót és egyszerűen csak boldogságot érzett a szívében.
   -Egyébként a hűtőd itt is ugyanolyan üres, mint New York-ban volt.- rántotta ki gondolataiból Castle hangja- Szóval keresnem kellett egy boltot, így amíg te aludtál elmentem megvenni pár dolgot, ha nem baj.- folytatta a férfi, Kate-re nézett.
   -Nem, dehogy is!- válaszolt a nő, és egy mosolyt varázsolt az arcára.
   -Min gondolkodtál?- kérdezte Castle, hiszen azonnal észrevette, hogy szerelme valamin elkalandozott.
   -Semmin, csak... figyeltelek téged és elkalandoztam- mondta ki nehezen Kate, pedig félig még igazat is mondott.
   -Oh, szóval titkon engem figyelsz?- kérdezte Castle szemtelen mosollyal, s nem törődve a nő szúrós pillantásával, folytatta- Vagyis már nem is titkon!- célzott arra az író, hogy Kate kimondta, hogy őt figyeli.
   Castle!- csattant a nő hangja, mivel megelégelte, hogy már megint elszállt magától a férfi és le akart csípni egy kicsit az egojából.- Nem azt mondtam, hogy egyfolytában bámullak, hanem hogy figyeltem, mit csinálsz!- mondta villámokat szóró szemmel, de szája szegletében apró mosoly bújkált.
   Castle durcás arccal fordult el a nőtől és készítette tovább a reggelit, miközben Kate csak mosolygott és tudta, hogy az író nem sértődött meg valóban, ennek ellenére odament és végigsimított a hátán. Mivel a férfi még mindig nem fordult meg, maga felé fordította és úgy nézett a még mindig sértődött szemekbe.
   -Ne haragudj!- kérte Kate Castle-t és megcsókolta az összeszorított ajkakat. Már látta, hogy nyert ügye van, hiszen a kék szemekből eltűnt a sértődöttség, s helyébe szerelem költözött, már csak a férfi arca tanúskodott az előbbi érzelmeiről.- De most komolyan, Castle! Elég!- mondta tettetett szigorral a hangjában Kate és újra megcsókolta az írót, ezúttal sokkal szenvedélyesebben és örömmel könyvelte el magában, hogy Castle visszacsókol. Bár semmi kedve nem volt hozzá, mégis megszakította a csókot, és a készülő étel felé mutatott.- Nem akarok égett reggelit!- szólalt meg Kate és visszaült az asztalhoz.
   Castle kivett két tányért a szekrényből, illetve még kést és villát és gyorsan megterített és kirakta az omlettett azokra. Leült a nővel szemben és elkezdtek enni. Csakúgy, mint tegnap este, most is apró csókokat váltottak és sokszor pillantottak mosolyogva egymásra. Mikor befejezték, Kate sietve indult öltözni, hiszen már így is majdnem késésben volt.
   -Te hova készülődsz?- kérdezte Castle meglepetten, látva, hogy a nő sietve bemegy a hálószobába.
   -Dolgozni, Castle! Tudod, én munkába is járok.- válaszolta kissé gúnyolódva Kate.
   -Ne menj még, kérlek!- mondta könyörgő arccal és szemekkel a férfi és a nő nehezen tudott neki ellenállni, de kénytelen volt.
   -Már így is késésben vagyok.- jelentette ki Kate és 10 perc múlva már felöltözve jelent meg a hálószoba ajtajában.
   Castle lenyűgözve futtatta végig tekintetét a tökéletes alakú nőn. Haja kontyba volt fogva, inget és blézert viselt, valamint egy fekete nadrágot, amely előnyösen kiemelte formás fenekét.
   -Castle! Ne bámulj!- rántotta ki gondolataiból az írót Kate szigorú hangja, de szája szegletében mosoly bújkált.
   -Miért? Hiszen most kaptalak vissza és ezt alig hiszem el. Muszáj meggyőződnöm róla, hogy itt vagy.- magyarázkodott a férfi és közben még mindig a nőt figyelte mosolyogva.
   -Azzal, hogy bámulsz?- kérdezte még mindig tettetett szigorral a nő, majd folytatta- Inkább így győződj meg róla!- mondta érzéki hangon Kate, majd odament a férfihoz és egész közel hajolva hozzátette- Na, elhiszed már, hogy itt vagyok?- kérdezte mosolyogva a nő, de tudta mi lesz a válasz, ezért még nem csókolta meg a férfit, csak pajkos mosollyal, huncut szemekkel nézett az előtte álló férfira.
   -Még nem...- mondta Castle lélegzetvisszafojtva, hiszen megőrjítette a nő közelsége- de ha esetleg megtennéd, hogy...- kérte volna a férfi Kate-et, de a nő félbeszakította.
   -Fogd be, Castle!- mondta suttogva Kate és már rá is hajol Castle ajkára. Nyelve lassan, érzékien tört utat az író szájába és ismerős táncra hívta annak nyelvét, így bebarangolva ajkának mélységét. Mikor a nő megérezte, hogy Castle már az ing alatt simogatja hátát, kelletlenül, de megszakította a csókot és sajnálkozva nézett a kék szemekbe, melyek már első találkozásukkor rabul ejtették őt.
   -Sajnálom, mennem kell- mondta bocsánatkérőn nézve a kék szemekbe, majd egy futó csókot lehelt a férfi ajkaira és kilépett az ajtón.
   Castle egyedül maradt Kate lakásában, és egyre magányosabbnak érezte magát, pedig a nő még csak 10 perce ment el. Majd úgy döntött, nem üldögél az üres lakásban, így elkezdett készülődni és elindult a közeli hotelba, ahol szobát foglalt. 
 

 

Munka vs. szerelem

   3.rész

    Kate letette kulcsait az asztalra, kabátját felakasztotta a fogasra és gyanakodva, összehúzott szemekkel lépkedett beljebb lakásába. A polcokon, szekrényeken gyertyák világítottak, ezzel adva némi fényt, az asztaltmeg volt terítve, s közepén egy szál vörös rózsa és egy gyertya volt egy gyönyörű tartóban. A padlón rózsa szirmok hevertek és a dohányzóasztalon egy hatalmas csokor rózsa hevert, olyan, mint amit Kate kapott munkahelyén.Végignézett minden helyiséget a házban, gondolva, hogy Castle ott lesz valamelyikben, de tévedett. Visszament a nappaliba, leült a kanapéra és azon gondolkodott, vajon most mit csináljon ezzel a sok dologgal, ami a csak úgy odakerült a lakásába. Végül úgy döntött, ma már nem foglalkozik ezzel, így eloltotta a gyertyákat és bekapcsolta a tévét .Épp leheveredett volna a kanapéra, ha nem kopogtatnak az ajtón...

   Castle úgy gondolta, hogy tízre már biztosan otthon lesz Kate. Gondolta, hogy sok a munkája és éppen ezért döntött emellett az időpont mellett. Kocsijával idegesen hajtott a nő lakása felé és egyre jobban közeledett a sebességhatárhoz. Mikor végre megérkezett, nem szállt ki rögtön, hagyta, hogy gondolatai egy kicsit kínozzák. Végül teljes elszántsággal pattant ki az autóból és egy pillanatra megállt a ház előtt. Nézte a magas épületet és arra gondolt, vajon mit csinálhat most szerelme. Sietős léptekkel ment be az ajtón, majd a lépcsőfokokat kettesével szedve haladt felfelé. Lifttel is mehetett volna, de a lépcsőzés jó volt arra, hogy kicsit elterelje gondolatait és kételyeit elhesegesse. Felért a 4. emeletre és Kate ajtójához sétált. Egy kicsit hezitált és bekopogott. Az ajtó kinyílt és a Castle számára legszebb nő állt ott.
    -Castle?- kérdezte döbbenten Kate és nehezen tudta visszafogni szíve vad dobogását. Két hete nem látta az írót és legszívesebben most a karjába omlott volna. Érezni akarta gyengéd, mégis határozott érintéseit, ajkát az övére tapadni, mert minden porcikájával vágyott utána.
    -Szia Kate!- mondta kisfiús mosolyával Castle, ahogy meglátta Kate zavarát és meglepettségét.- Bemehetek?- kérdezte kicsit félénken a férfi, mintha attól félne, hogy a nő kidobja.
    Kate szó nélkül beljebb invitálta az írót, mivel még mindig nem tudott megszólalni meglepettségétől.
    -Miért jöttél?- kérdezte a nő, s mivel a férfi nem válaszolt, folytatta- Ezt te csináltad?- kérdezett Kate újra, pedig pontosan tudta, hogy ezt Castle csinálta.
    -Igen...- felelte halkan az író- Kate, figyelj, én azért jöttem, mert szeretlek. Szeretlek és vissza akarlak kapni. Nem bírom nélküled.- tört fel Castle-ből a vallomás és egyben a jövetele oka és szinte kétségbeesetten nézett szerelmére.
   Kate nem szólt semmit, csak nézte az előtte álló férfit és tekintete akaratlanul is annak ajkára vándorolt."Mit nem adnék érte, ha most megcsókolhatnám!"- fordult meg a nő fejében a gondolat és csak akkor eszmélt fel, mikor Castle már csak néhány centire volt tőle. Tudta mi fog történni és tudta azt is, hogy ez nem helyes, de nem bírta eltaszítani magától az írót pont most, mikor olyan közel volt hozzá.
    -Castle...- próbálkozott erőtlenül Kate, de mikor megérezte a férfi ajkát az övén, ahogy lágyan, puhán csókolja, minden ellenállása szertefoszlott. Ajka résnyire nyílt az író nyelve előtt, s az gyengéden hatolt be a nő szájába, ahol ismerős táncra hívta Kate nyelvét. Kezdetben lassan, minden pillanatot kiélvezve csókolták egymást, miközben gyengéden simogatták egymást, majd egyre szenvedélyesebbé váltak, de még mielőtt Castle elmélyíthette volna a csókot, Kate megszakította azt és egy határozott mozdulattal eltolta magától a férfit.
    -Castle! Kérlek, ne!- mondta a nő zihálva, mivel még mindig az előbbi csók hatása alatt volt.
   A férfi Kate szemébe nézett és fájdalommal teli tekintettel kérdezett rá az okra.
    -Miért, Kate? Te nem élvezted?- kérdezte Castle kétségbeesett szemekkel és a nőnek kedve lett volna végigsimítani a férfi arcán, csak hogy megvigasztalhassa, de nem tette.
    -Te is tudod, hogy nem erről van szó, csak...-hajtotta le fejét Kate.
    -Csak mi? Tudom, hogy amit két hete tettem nem volt helyes, hiszen még nem vagy felkészülve rá.- nyúlt a nő álla alá, kényszerítve, hogy szemébe nézzen.
    -Castle, én...- szólt közbe Kate, de nem tudta befejezni, mert az író újra félbeszakította.
    -Kérlek, hagy mondjam el. Én hajlandó vagyok ezt elfelejteni és ígérem, nem hozakodok elő a témával, amíg nincs itt az ideje, csak kérlek, adj még egy esélyt! Kérlek!
   Castle végigsimított szerelme arcán és újra megcsókolta, de most gyengéden, bocsánatkérőn és a lehető legtöbb szerelemmel. Először várt, hogy a nő tudjon visszakozni, de Kate nem tette, ehelyett egyre követelőzőbben kezdte el csókolni a férfi ajkát. Mikor levegő hiányában megszakították nyelvük édes táncát, homlokukat a másikénak támasztva néztek szerelmesen mosolyogva egymás szemébe.
    -Szeretlek- suttogta Castle és ajka újra rátalált a hívogató ajkakra.
    -Én is- mormolta a csókba  Kate. A nő hasa hangosan korgott, így megszakították a csókot és mindketten hangosan felnevettek.- Azt hiszem, éhes vagyok.- indult el a szépen megterített asztal felé, de Castle derekánál fogva hirtelen visszarántotta.
    -Én másra vagyok éhes.- mondta pajkos mosollyal az ajkán a férfi és újra meg akarta csókolni, de Kate elhajolt a csók elől, de karját Castle nyaka köré fonta és úgy kezdett el beszélni.
    -Ezt értsem úgy, Mr.Castle, hogy nem akar eltölteni velem egy romantikus vacsorát?- kezdte oly annyira hiányolt évődésüket Kate és ajka boldog mosolyra húzódott.
    -Én nem így fogalmaznék, Beckett nyomozó, inkább azt mondanám, hogy a vacsora másodlagos dolog.- felelte Castle is mosolyogva, hiszen örült ennek a kis évődésnek.
    -Ügynök- javította ki Kate az írót és folytatta- és én most tényleg éhes vagyok, de ha nem fog jól viselkedni, Mr.Castle, kénytelen leszek megbüntetni. Viszont ha szót fogad, megjutalmazom.- simított végig kínzó lassúsággal a férfi mellkasán Kate és jólesően nyugtázta, hogy Castle- nek eláll a lélegzete. Ezt a pillanatnyi szünetet kihasználva slisszant ki az író karjai közül és ült le az asztalhoz.- Castle, nem jössz?- kérdezte a nő, hiszen a férfi még mindig az asztal mellett állt.- Ja és hol a vacsora? Szép ez a teríték meg minden, de én ettől még éhes maradok...- mondta Kate kirántva ezzel Castle- t dermedtségéből.
    -A hűtőben- mutatott az említett tárgy felé és már el is indult felé. Kivette mind a két adagot és betette a mikróba, és mialatt az étel melegdett, a két ember mosolyogva merült el egymás szerelemtől csillogó tekintetében. Ez a tekintet többet mondott minden szónál. Édes pillanatukat sípoló hang szakította meg, mely jelezte, hogy az étel elkészült, s Castle sietve fordult a készülék felé és vette ki a két tányért. Az asztalhoz sétálva kitette a gőzölgő finomságot az asztalon található szebb tányérokra, majd mikor letette a kiürült edényeket leült a székre és csak ekkor vette észre, hogy a nő valószínüleg minden mozdulatát figyelte. Elmosolyodott a felfedezésre és a nőre emelte tekintetét, aki már elkezdett enni. Megbabonázva figyelte szerelmét és ő is hozzáfogott a vacsorához.
    -Ez igazán finom, Castle!- jelentette ki elismerően Kate- gondolom, nem te csináltad.- mondta ki gondolatát a nő és a férfira nézett.
    -Nem, nem én csináltam, mert a legjobbat akartam neked a ma estére.- válaszolt szerelemtől csillogó tekintettel és szelíd mosollyal.
    - Mindenesetre, jól választottál.- célzott Beckett az ízletes ételre.
   A vacsora további részét nagyrészt csendben töltötték, s néha apró csókot váltottak. Egyikük sem akarta felhozni az elmúlt két hetet, csak élvezni akarták a pillanatot és ezt is tették.

   Kate éppen a tányérokat mosogatta el, mikor hirtelen két erős kéz csúszott hasára. Lehunyt szemmel dőlt neki az izmos mellkasnak és élvezte, hogy szerelme karjaiban lehet. Érezte ahogy Castle apró csókokat hint nyaka vonalára és szorosan öleli magához.
    -Kate, hagyd, ez holnap is ráér- kérte az író a nőt és erős késztetést érzett arra, hogy megcsókolja kedvesét, de még mielőtt megtett, megvárta Kate válaszát.
    -Befejezem, már nem sok van.- mutatott a koszos edényekre, ahol már csak két pohár és egy tányér volt.
    -Éppen ezért holnap is megcsinálhatod!- mondta Castle és maga felé fordította a nőt.
    -Nocsak, ilyen türelmetlen Mr.Castle?- kezdte megint az évődést Kate és átkarolta a férfi nyakát.
    -Ha magáról van szó, Beckett... ügynök...- habozott egy kicsit az ügynök szó előtt az író és lágy csókot hintett a nő ajkára.
    -Igaz is, mivel jól viselkedett, Mr.Castle, még meg kell, hogy jutalmazzam!- mondta Kate pajkos mosollyal az ajkán és forrón megcsókolták egymást, s a csók megszakítása nélkül kezdtek el araszolni a hálószoba felé.

Munka vs. szerelem

   "Sziasztok! Nem terveztem, hogy ma írok, de így alakult, gondolom nem baj. Kicsit rövidebb rész lett, de remélem tetszeni fog. Jó olvasást!"

 
   Castle álomittasan nyúlt az ébresztő után és össze-vissza tapogatózva sikerült kinyomnia azt. Tudatába lassan törtek utat a tegnapi nap emlékei, de mikor eszébe jutott, mit is tervez ma, mintha egy rugó lökte volna, ugrott ki az ágyból. Miután lezuhanyozott és felöltözött, gyorsan bekapott pár falatot és már indult is volna, ha Alexis meg nem állítja kifelé menet.
   -Apa, te hová mész?-kérdezte felhúzott szemöldökkel Alexis.
   -Én csak... van egy nagyon sürgős elintézni valóm és csak holnap tudok hazajönni.-mondta Castle nem túl meggyőzően, s egy puszit nyomott lánya arcára.
   -Aha...-mondta Alexis, de a legkevésbé sem hitte el, amit apja mondott.- Menj csak!- mondta  mosolyogva, hiszen kezdte sejteni, hova készül Castle.
   -Szia kicsim!
   -Szia apa!-csukta be még mindig mosolyogva apja után az ajtót és visszament a nappaliba.

   Castle- miután sikeresen felszállt a gépre- elgondolkodva ült a székében. Az elmúlt pár órában rengetegszer végigzongorázta tervét a fejében. Egyre jobban kezdett kételkedni abban, hogy vissza tudja szerezni Kate-et, hiszen valahányszor végiggondolta a tervet, mindig más reakció jutott az eszébe és a legtöbb elgondolás nem volt valami kedvező számára. De most már nem volt visszaút, nem fordulhatott vissza, így elhatározta, akárhogy is fog elsülni a dolog, mégis végrehajtja, amit kigondolt.
   Kate majdnem elkésett munkahelyéről. Az elmúlt két hétben keveset aludt és ez volt az a nap, amikor szervezete nem bírta tovább és ki kellett pihennie magát. Most munkájába merülve ült az asztalánál, mikor kopogtattak. Egy fiatal futár lépett be az ajtón és bizonytalanul kereste szemével a nőt.
   -Kate Beckett?- kérdezte kissé remegő hangon, ijedt arccal.
   -Igen, én vagyok az.- mondta a nő és egy mosolyt erőltetett az arcára, így oldva a futár szorongását.
   -Ez magának jött- nyújtotta át a hatalmas, vörös rózsákból álló csokrot a fiú, ami szinte teljesen eltakarta Kate arcát, és már indult is volna kifelé, ha a nő hangja meg nem állítja.
   -Kitől jött ez a csokor?- kérdezte összehúzott szemmel. Volt egy tippje, de azt szinte azonnal elvetette.
   -Sajnálom, nem tudom, én csak kiszállítottam.- válaszolta kissé rémült arccal, mire Kate arcán egy kis mosoly jelent meg a fiú ijedtségét látva. Levonta a következtetést, hogy a futár még nyilván kezdő lehet.
   -Semmi gond. Köszönöm, viszlát!- mondta a nő még mindig mosolyogva, hogy oldja a fiú feszült hangulatát, s visszament asztalához.
   Kate foteljában ülve addig nézegette a gyönyörű csokrot, míg a kezébe akadt egy kis kártya. Azonnal felcsillant a szeme, hogy talán ebből megtudhatja, ki küldte a virágot, de csalódnia kellett. A kis papíron csupán ennyi állt: "Este". A nő agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Olyanok is megfordultak a fejében, mint például egy őrült küldte neki a virágot és az "este" azt jelzi, hogy akkor fog lecsapni rá, vagy hogy valaki este meg akarja ölni őt. De ennek nem lenne semmi értelme, hiszen ki az a sérült elméjű, aki előre megmondja, mikor fogja megölni őt. "Este"- elemezgette a szót, de hamar rájött ,hogy ennek semmi értelme, vagy ha van is, akkor az, hogy este történni fog valami. "De hol és mi fog történni?"- fűzte tovább gondolatmenetét és ez még így ment egy kis ideig, míg észbe nem kapott, hogy neki bizony dolgoznia kellene, ha ma még haza is akar érni.
 
   Castle a kényelmetlen repülőút után végre megérkezett Washington-ba, s szinte azonnal hozzáfogott terve első részének megvalósításához. Miután ezzel végzett, kivett egy szobát egy Kate lakásához közeli hotelben és elkezdett készülődni estére. Maximálisan jól akart kinézni, ezért is választotta ki tegnap a ruháját, hogy ma már ne kelljen ezzel bajlódnia. Mikor az estére késznek látta magát, leült a hatalmas, puha franciaágyra, de nem tudott sokáig egy helyben maradni. Idegesen felpattant és izgatottan járkált fel-alá a hangulatosan elrendezett szobában. Egyre jobban dobogott szíve a mellkasában, ha arra gondolt, hogy hamarosan láthatja élete szerelmét.
   Kate fáradtan dörzsölte meg szemét. A kezében tartott mappa olvasgatása közben teljesen elfeledkezett az időről és mikor órájára pillantott, csodálkozva állapította meg, hogy az már fél tízet mutat. Gyorsan összepakolt asztalán, felkapta a kabátját, leoltotta a lámpát és kilépett az irodáján. Negyed órával később már az ajtója kinyitásával bajlódott. Mikor végre bejutott olyan látvány fogadta, amilyen még sohasem. Csodálkozásában mág a szája is elnyílt és úgy tekintett körbe a kis lakásban. Mostmár szinte biztos volt benne, hogy csak egy ember állhat a dolog mögött. "Miért pont most történik ez velem, mikor már kezdem elfelejteni őt?"- gondolta magában keserűen Kate.