Sziasztok! Ez az első fanfiction, amit írok, úgyhogy nézzétek el a hibákat! A történet a washingtoni állásajánlat és Castle lánykérése után folytatódik...Jó olvasást!
1.rész
Beckett elgondolkodva ült asztalánál. Castle-re és barátaira gondolt. Már két hete, hogy otthagyta New York-ot, de mégsem élvezte úgy az FBI-nál a munkát, mint az őrsön. Mindenki komor arcot vágott, senki sem viccelődött és nem érezte azt az izgalmat, mikor előrébb haladtak egy ügyben. Talán mert nem volt vele Castle... Mikor visszautasította az író ajánlatát, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz nélküle.
-Castle...-suttogta önkénytelenül Kate és közben egy könnycsepp gördült le az arcán, de gyorsan letörölte. Egyre jobban vágyott az író megnyugtató közelségére, erős, ölelő karjaira, édes csókjaira és arra, hogy egyszerűen csak vele legyen. Ebben a pillanatban is esze és szíve viaskodott egymással, de megint az esze állt nyerésre."Jobb lesz, ha a munkámra koncentrálok! Castle a múlté!" gondolta magában egyre erősebben, mintha magát is meg akarná győzni. Gondolatatit a telefonja erőteljes csörgése hasította ketté.
-Beckett-szólt bele szokásához híven. A főnöke azt mondta, szóljon a telefonba "Beckett ügynök"-ként, de ez a legkevésbé sem tetszett neki, így maradt a szokásosnál.
-Szia kislány!
-Szia Lanie!-szólt meglepetten Kate a telefonba. Bár Lanie szinte minden nap felhívta, most mégsem számított a boncnok hívására.-Hogy vagy?-kérdezte jókedvet színlelve Beckett. De Lanie-t nem tudta becsapni.
-Ezt én is kérdezhetném! Valami baj van?- kérdezte aggódva a nő.
-Lanie, ha minden nap megkérdezed, azzal sem lesz jobb!-szólt kicsit bosszúsabban Kate, mint szerette volna.
-Oké, oké! Csak nem akarom, hogy szomorkodj. Ki vele!
-Hiányoztok...nagyon.-sóhajtotta a nő alig hallhatóan, s Lanie nem láthatta, de egy újabb könnycsepp tört szabad utat magának és gördült le Kate arcán.
-Kislány, beszélj hangosabban! De nehogy azt hidd, hogy megúsztad, hallottam ám! Te is nagyon hiányzol nekünk! Egyébként- szólt félve Lanie- Castle már nincs az őrsön, mikor elmentél, ő is rögtön itthagyott minket. Nem tudom mi történt köztetek, de ha valami hülyeséget csinált, én felboncolom!
Kate alig láthatóan elmosolyodott, de ezután nagy levegőt vett, s könyörgő hangon barátnőjéhez szólt.
-Lanie, kérlek, hagyjuk ezt.- mondta majd hirtelen témát váltott- A fiúk hogy vannak?
-Elég jól ahhoz, hogy engem idegesítsenek. Bár elég sok munkájuk van...Gates meg állandóan ordibál, jobban mint szokott, de erről a fiúkat kérdezd majd.-mondta a boncnok, de az előbbi témaváltás nem tetszett neki, és elhatározta, hogy kideríti, mi történt a két ember között.
-Lanie, sajnálom, de mennem kell, vár a munka. De remélem, hogy hétvégén haza tudok repülni meglátogatni titeket, majd tarthatunk egy csajos estét, ha neked is jó.
-Rendben kislány, szia!-mondta mosolyogva a kórboncnok.
-Szia!
Miután mindketten letették a telefont, Kate egy kicsit kedvetlenül fogott hozzá a papírmunkához. Még pár óráig dolgozott és este fél 8-kor már a lakása felé tartott. Nem vágyott másra, csak egy megnyugtató, forró fürdőre és alvásra. Nem is sejtette, hogy az alvás nem lesz olyan egyszerű.
Castle íróasztalánál ült és próbált írni, de nem járt sikerrel. Amit írt mindig kitörölte. Folyton a nyomozó, vagyis már ügynök járt a fejében. Az íróban a visszautasítás mély sebeket hagyott. Bármennyire is vágyott a nőre, még nem volt képes utána menni és -ha szerencsévbel jár- újrakezdeni vele. Letette a laptopot az asztalra és kiment a konyhába valami erőset inni. Ez ment szinte minden nap az utolsó két hétben. A sikertelen írás után fájdalmát egy-egy üveg alkohollal csillapította. Édesanyja és lánya tehetetlenül nézték, ahogy egyre lejjebb süllyed az önsajnálatban, de nem tudtak semmit sem tenni. Martha próbált beszélni fiával, de ő vagy meg sem szólalt, vagy nagyon elutasító volt.
-Richard!-vette ki fia kezéből az üveget-Hagyd abba az ivást! Ez nem segít!
-De, anya, segít és add vissza légyszíves!-kapott az üveg után Castle, de már késő volt.
Martha kiöntötte a mosogatóba az üveg tartalmát.
Martha még sohasem látta ilyennek a fiát, mint az utóbbi két hétben. Castle még nem mondta el mi történt azon a délutánon Kate és közte, de nem akarta faggatni a férfit, látva az állapotát. Ám most mégis elérkezettenk látta az időt egy kis beszélgetésnek.
-Richard, drágám, azt hiszem el kellene beszélgetnünk.-szólt gyengéden fiához a nő.
-Én pedig úgy gondolom, hogy semmi szükség erre.-mondta Castle, de addigra már anyja megfogta a kezét és behúzta őt a szobájába.
-Szóval, mi történt azon délutánon Katherine és közted?-kezdte Martha, miután mindketten leültek az ágyra.
-Semmi anya, hagyjuk ezt, kérlek!
-Lehet, hogy bárki más beveszi ezt, de én nem! Jól ismerlek kisfiam és most el fogod mondani mi történt!-szólt tettetett szigorral fiához az asszony.
-Én... én megkértem Kate kezét. Én csak azt hittem, hogy ezt szeretné ő is, azt hittem, hogy errefelé tart a kapcsolatunk, de úgy látszik tévedtem. Elfogadta az állást és elhagyott engem.-mondta Castle és olyan bánatos szemmel nézett anyjára, hogy annak szinte megszakadt a szíve.
-Oh, kisfiam, tudod, hogy neki a mindene a munkája. Lehet, hogy azt hitte, így akarod itt tartani New York-ban. Ha engem kérdezel, jobb alkalmat kellett volna találnod a lánykérésre.
-Mostmár tudom anya, de nem tehetek semmit.-Martha nem tehetett mást, szorosan megölelte a fiát. Nagyon rossz volt neki így látni az egyetlen gyermekét, nem szerette, ha szenved.
-Biztos vagyok benne, hogy Katherine szeret téged, de ő ilyen. Neki nagyon fontos a munkája és szerintem újra falat épített maga köré. Ezt nem lenne szabad hagynod, harcolnod kell érte.
Castle elmosolyodott a gondolatra, hogy milyen sokat köszönhet édesanyjának. Egy puszit nyomott az asszony arcára és megölelte.
-Köszönöm, anya!-mondta sietve Castle és már át is ment a dolgozószobájába.
Martha elmosolyodott. Sikerült lelket önteni fiába.
Másnap Castle kész volt a tervével, hogy visszahódítja Kate-et. Beavatta a fiúkat az őrsön és Lanie-t is, aki kifejezetten örült ennek.A tervet a következő nap már végre is akarta hajtani, nehogy elkéssen vele. Kicsit félve gondolt arra, hogy mi lesz, ha újabb visszautasítást kap és nem is sejthette, hogy Washington-ban Kate is őrá gondol.
Kate egy szörnyű, álmatlan éjszakán volt túl. Keveset aludt és még ezalatt is az íróról álmodott. Mielőtt elaludt, nagyon sokat sírt, a végén már nem is tudta, miért. Most pedig ott ült az asztalánál fáradtan, vágyakozva az író és régi élete után. Vissza akarta kapni azt az életet, de makacssága most is győzött és inkább a munkába fordult. Itt minden más volt. A különleges, de annál unalmasabb ügyek, a komor, barátságtalan arcok, a rideg, időnként magából kikelő főnök, aki még Gates-nél is rosszabb. A nő most is az adott ügy jelentését nézte át, de már majdnem elaludt, mivel az éjszaka álmatlan volt számára. Mikor megfelelőnek találta a munkáját, bekopogott főnöke hatalmas, üvegajtós irodáján, melyből nagyszerű kilátás nyílt, és hivatalos, "éppen elég" mosollyal belépett.
-Uram, a jelentés.
-Köszönöm, azt hittem, már sosem végez vele.-mondta ridegen a férfi és unott arccal nézett emberére.
-Elnézést, uram.-mondta Kate szemlesütve, miközben magában szitkozódott és szinte visszasírta Gates-et.
-Remélem legközelebb gyorsabb és még pontosabb munkát végez. Mit ácsorog még itt? Elmehet!-intett kezével mutatva az utat Beckettnek.
A nő kifelé menet még grimaszolt egyet, amit főnöke nem láthatott. Miután visszaért irodájába összepakolt és elindult lakása felé. Mire Kate megfürdött és evett egy keveset, már elmúlt 10 óra és nagyon fáradt volt. Lefeküdt aludni és most a szokásosnál gyorsabban érte az álom.
Castle eközben izgatottan állt szekrénye előtt és választotta ki a holnapi ruháját. Jól akart kinézni, mert úgy érezte, ha visszaszerzi Kate-et, az egy fontos pillanat lesz.Miután kivett egy kék inget és egy fekete nadrágot és nyugtázta magában, hogy ennél jobban már nem tudja kicsípni magát, elment zuhanyozni, majd lefeküdt, hogy kipihenje a mai nap fáradalmait és holnap friss legyen. Ám izgatottsága és a tudat miatt, hogy holnap találkozik szerelmével, nem tudott aludni. Hajnali kettőkor már nem is küzdött ezellen, így szép lassan, háromra már el is aludt. Kate-tel álmodott. Azt álmodta, hogy minden a régi, együtt nyomoznak és egyszerűen csak boldogok. Olyan valóságosnak hatott ez az álom, hogy Castle nem akart belőle felébredni, így tudatába csak lassan tört utat az ébresztő hangja.
