Munka vs. szerelem

   "Sziasztok! Nem terveztem, hogy ma írok, de így alakult, gondolom nem baj. Kicsit rövidebb rész lett, de remélem tetszeni fog. Jó olvasást!"

 
   Castle álomittasan nyúlt az ébresztő után és össze-vissza tapogatózva sikerült kinyomnia azt. Tudatába lassan törtek utat a tegnapi nap emlékei, de mikor eszébe jutott, mit is tervez ma, mintha egy rugó lökte volna, ugrott ki az ágyból. Miután lezuhanyozott és felöltözött, gyorsan bekapott pár falatot és már indult is volna, ha Alexis meg nem állítja kifelé menet.
   -Apa, te hová mész?-kérdezte felhúzott szemöldökkel Alexis.
   -Én csak... van egy nagyon sürgős elintézni valóm és csak holnap tudok hazajönni.-mondta Castle nem túl meggyőzően, s egy puszit nyomott lánya arcára.
   -Aha...-mondta Alexis, de a legkevésbé sem hitte el, amit apja mondott.- Menj csak!- mondta  mosolyogva, hiszen kezdte sejteni, hova készül Castle.
   -Szia kicsim!
   -Szia apa!-csukta be még mindig mosolyogva apja után az ajtót és visszament a nappaliba.

   Castle- miután sikeresen felszállt a gépre- elgondolkodva ült a székében. Az elmúlt pár órában rengetegszer végigzongorázta tervét a fejében. Egyre jobban kezdett kételkedni abban, hogy vissza tudja szerezni Kate-et, hiszen valahányszor végiggondolta a tervet, mindig más reakció jutott az eszébe és a legtöbb elgondolás nem volt valami kedvező számára. De most már nem volt visszaút, nem fordulhatott vissza, így elhatározta, akárhogy is fog elsülni a dolog, mégis végrehajtja, amit kigondolt.
   Kate majdnem elkésett munkahelyéről. Az elmúlt két hétben keveset aludt és ez volt az a nap, amikor szervezete nem bírta tovább és ki kellett pihennie magát. Most munkájába merülve ült az asztalánál, mikor kopogtattak. Egy fiatal futár lépett be az ajtón és bizonytalanul kereste szemével a nőt.
   -Kate Beckett?- kérdezte kissé remegő hangon, ijedt arccal.
   -Igen, én vagyok az.- mondta a nő és egy mosolyt erőltetett az arcára, így oldva a futár szorongását.
   -Ez magának jött- nyújtotta át a hatalmas, vörös rózsákból álló csokrot a fiú, ami szinte teljesen eltakarta Kate arcát, és már indult is volna kifelé, ha a nő hangja meg nem állítja.
   -Kitől jött ez a csokor?- kérdezte összehúzott szemmel. Volt egy tippje, de azt szinte azonnal elvetette.
   -Sajnálom, nem tudom, én csak kiszállítottam.- válaszolta kissé rémült arccal, mire Kate arcán egy kis mosoly jelent meg a fiú ijedtségét látva. Levonta a következtetést, hogy a futár még nyilván kezdő lehet.
   -Semmi gond. Köszönöm, viszlát!- mondta a nő még mindig mosolyogva, hogy oldja a fiú feszült hangulatát, s visszament asztalához.
   Kate foteljában ülve addig nézegette a gyönyörű csokrot, míg a kezébe akadt egy kis kártya. Azonnal felcsillant a szeme, hogy talán ebből megtudhatja, ki küldte a virágot, de csalódnia kellett. A kis papíron csupán ennyi állt: "Este". A nő agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Olyanok is megfordultak a fejében, mint például egy őrült küldte neki a virágot és az "este" azt jelzi, hogy akkor fog lecsapni rá, vagy hogy valaki este meg akarja ölni őt. De ennek nem lenne semmi értelme, hiszen ki az a sérült elméjű, aki előre megmondja, mikor fogja megölni őt. "Este"- elemezgette a szót, de hamar rájött ,hogy ennek semmi értelme, vagy ha van is, akkor az, hogy este történni fog valami. "De hol és mi fog történni?"- fűzte tovább gondolatmenetét és ez még így ment egy kis ideig, míg észbe nem kapott, hogy neki bizony dolgoznia kellene, ha ma még haza is akar érni.
 
   Castle a kényelmetlen repülőút után végre megérkezett Washington-ba, s szinte azonnal hozzáfogott terve első részének megvalósításához. Miután ezzel végzett, kivett egy szobát egy Kate lakásához közeli hotelben és elkezdett készülődni estére. Maximálisan jól akart kinézni, ezért is választotta ki tegnap a ruháját, hogy ma már ne kelljen ezzel bajlódnia. Mikor az estére késznek látta magát, leült a hatalmas, puha franciaágyra, de nem tudott sokáig egy helyben maradni. Idegesen felpattant és izgatottan járkált fel-alá a hangulatosan elrendezett szobában. Egyre jobban dobogott szíve a mellkasában, ha arra gondolt, hogy hamarosan láthatja élete szerelmét.
   Kate fáradtan dörzsölte meg szemét. A kezében tartott mappa olvasgatása közben teljesen elfeledkezett az időről és mikor órájára pillantott, csodálkozva állapította meg, hogy az már fél tízet mutat. Gyorsan összepakolt asztalán, felkapta a kabátját, leoltotta a lámpát és kilépett az irodáján. Negyed órával később már az ajtója kinyitásával bajlódott. Mikor végre bejutott olyan látvány fogadta, amilyen még sohasem. Csodálkozásában mág a szája is elnyílt és úgy tekintett körbe a kis lakásban. Mostmár szinte biztos volt benne, hogy csak egy ember állhat a dolog mögött. "Miért pont most történik ez velem, mikor már kezdem elfelejteni őt?"- gondolta magában keserűen Kate.