Castle és Beckett mélyen aludtak egymás karjaiban. Az író keze óvón pihent szerelme derekán, Kate pedig félálomban még közelebb bújt a férfihoz. Ekkor egy autó hangos dudálással adta valaki tudtára, hogy sietni szeretne. A zajra Kate riadtan nyitotta ki szemeit, de hamar nyugtázta, hogy csak egy gyakori zajt hallott. Egy pillanatig csak nézte az alvó férfit, majd hirtelen ötlettől vezérelve megpróbált úgy kibújni szerelme karjai közül, hogy ne ébressze fel őt, majd ezután a konyhába indult. Miközben a palacsintákat sütötte, elmerengve gondolt az elmúlt időszak eseményeire. A házassági ajánlat, amivel minden kezdődött, aztán a szakítás, a fájdalmas, magányos napok és még magányosabb éjszakák, aztán amikor azt hitte, hogy végre minden rendben és az újabb fájdalom és csalódás. De egyvalamit biztosan tudott. Jól döntött, amikor elment arra a bizonyos dedikálásra és mindent tisztázott az íróval. De akkor vajon miért van nyugtalanító gondolata? Hiszen azóta nem beszéltek házasságról vagy éppen ez a baj? Hogy elfojtanak egy jövőjüket meghatározó dolgot? Tudta, hogy Castle az a férfi, aki mellett le szeretné élni az életét, és tudta azt is, hogy a férfi mindig ott lesz vele, bármi történjen. De mégsem tudott még megtenni egy akkora lépést, mint a házasság. Félt, hogy újra elveszíti azt a valakit az életében, aki a legfontosabb számára. Nem akart ezen gondolkodni, így megrázta fejét, hogy kiűzze a baljós gondolatokat fejéből és teljesen az étel készítésére tudjon koncentrálni, de gondolatai továbbra is nyugtalanították. A merengésből két meleg kar szakította ki, amelyek szorosan fonták körbe derekát és hasán pihentek meg.
- Jó reggelt! Mi finom készül? - mormolta szerelme nyakába két csók között Castle, miközben keze izgatón simogatta a nő derekát.
- Palacsinta. - fordult meg karjaiban Kate és megcsókolta szerelmét. - Eheted lekvárral, kakaóval vagy amivel szeretnéd. - sorolta a lehetőségeket, majd mikor Castle le akart ülni az asztalhoz, megfogta karját, visszahúzta és hosszan, szerelmesen tapasztotta ajkát az íróéra. - Egyébként, neked is jó reggelt! - suttogta mosolyogva szerelme szájába a szavakat, majd még egyszer, lassan megcsókolta. Ezután tányérokat vett elő és rárakta a palacsintákat, majd narancslevet töltött mindkettejüknek. A reggelit szótlanul fogyasztották el és ez legfőképp Kate hangulata miatt volt. Castle is észrevette, hogy valami nincs rendben, és amikor már az autóban ülve hajtottak a kapitányság felé, rá is kérdezett.
- Kate, valami baj van?
- Nem, nincs semmi gond. - erőltetett mosolyt arcára, miközben oldalra pillantott a férfira, de közben pislantott egyet, ami azt sugallta Castle-nek, hogy nem mond igazat.
- Látom, hogy valami nyugtalanít. - faggatta tovább Castle, eredménytelenül.
- Tényleg nincs semmi baj, Castle.- mondta kicsit inerültebben, mint szerette volna. Rick jobbnak látta, ha nem kérdez többet, így inkább az út további részében csendben figyelte a kígyózó autósort.
- Jó reggelt! Mi finom készül? - mormolta szerelme nyakába két csók között Castle, miközben keze izgatón simogatta a nő derekát.
- Palacsinta. - fordult meg karjaiban Kate és megcsókolta szerelmét. - Eheted lekvárral, kakaóval vagy amivel szeretnéd. - sorolta a lehetőségeket, majd mikor Castle le akart ülni az asztalhoz, megfogta karját, visszahúzta és hosszan, szerelmesen tapasztotta ajkát az íróéra. - Egyébként, neked is jó reggelt! - suttogta mosolyogva szerelme szájába a szavakat, majd még egyszer, lassan megcsókolta. Ezután tányérokat vett elő és rárakta a palacsintákat, majd narancslevet töltött mindkettejüknek. A reggelit szótlanul fogyasztották el és ez legfőképp Kate hangulata miatt volt. Castle is észrevette, hogy valami nincs rendben, és amikor már az autóban ülve hajtottak a kapitányság felé, rá is kérdezett.
- Kate, valami baj van?
- Nem, nincs semmi gond. - erőltetett mosolyt arcára, miközben oldalra pillantott a férfira, de közben pislantott egyet, ami azt sugallta Castle-nek, hogy nem mond igazat.
- Látom, hogy valami nyugtalanít. - faggatta tovább Castle, eredménytelenül.
- Tényleg nincs semmi baj, Castle.- mondta kicsit inerültebben, mint szerette volna. Rick jobbnak látta, ha nem kérdez többet, így inkább az út további részében csendben figyelte a kígyózó autósort.
Beckett éppen leült asztalához, amikor Ryan robogott hozzá és arcán látszott, hogy valami fontos dolgot szeretne közölni felettesével.
- Beckett! Megvan a fickó. Egy bolti eladó azonosította és az 52.-en halad észak felé.
- Akkor mire várunk? Kapjuk el! - mondta Beckett és intett Javinak is, hogy jöjjön, majd mind a négyen beszálltak a liftbe. Mikor leértek, olajozott szerkezetként váltak ketté és szálltak be autójukba. Nem kapcsoltak szirénát, hiszen nem akarták felhívni magukra a figyelmet, főleg a gyanúsítottét nem. Beckették fordultak be először az utcába és, miután Kate leparkolt a bolt előtt, kiszálltak az autóból. A nő szeme cikázott a járdán haladó emberek között, de nem találta a férfit. Castle mutogatva jelzett a gyanúsított felé, mire a fiúk és Kate azonnal utána eredtek, ügyesen kerülgetve az akadályokként szolgaló embereket. A férfi hátranézett és felmérve a veszélyt, futni kezdett, fellökve ezzel jó néhány elégedetlenkedőt. Szemével idegesen keresett menekülőutat, miközben minden tárgyat, ami az útjába került, a nyomozók elé lökött, így hátráltatva őket, de figyelmetlensége miatt nekifutott egy lassan haladó autónak és átesett rajta. Sietve próbált felállni, de ekkor Beckett utolérte és egy ügyes mozdulattal visszakényszerítette az aszfaltra, egy másik mozdulattal pedig bilincset kattintott a csuklójára, amit erőteljesen meghúzott, a gyanúsított pedig felkiáltott fájdalmában. Kate intett a fiúknak, hogy vigyék be a férfit, ő pedig, az íróval együtt, aki elismerően nézett rá egész eddig, beszállt a saját kocsijába és gázt adva hajtott a kapitányságra, hogy rács mögé tudja dugni azt a szemetet. Visszaérve az őrsre, Kate elkezdte összerendezni a kihallgatáshoz szükséges aktát, miközben Castle hallgatagon figyelte őt, de nem szólt semmit. Kissé sértve érezte magát, amiért a nő nem osztotta meg vele rossz hangulatának okát, bármi legyen az.
- Beckett! - rántotta ki mindkettőjüket gondolataikból Javi hangja, ahogy feléjük közeledett - Az egyesben vár a fickó. - mondta, mire Kate bólintott, ő pedig utasításra várva nézett rá, de mivel a nő nem szólalt meg, rákérdezett - A pasassal mi legyen? Úgy értem, Brad - del.
- Öm... Persze... - vacillált Kate, de gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét, és most már szakszerűen adta ki a parancsokat - Menjetek el a címére és tudjatok meg minél többet róla és Mandie - ről, illetve a kapcsolatairól, a munkájáról, mindenről! Tudni akarok minden részletet az életéről, egészen mostanáig!
- Rendben... - válaszolt Esposito gyanakodva, de nem kérdezett rá a nyomozó szétszórtságának okára, csak kutatóan fürkészte annak arcát. Beckett hirtelen ránézett és ez elég volt Javinak, hogy tudja, ma jobb, ha kerüli felettese társaságát és inkább gőzerővel dolgozik. Még vetett egy együttérző pillantást az íróra, mivel azonban az csak maga elé nézve töprengett, Ryan asztala felé vette útját.
Beckett, felvéve a gyanúsítottaknak szóló arckifejezését, nyitott be a kihallgatószobába teljes nyugodtsággal, az íróval a nyomában. Beérve az aktát hanyagul az asztalra hajította, majd komótosan kihúzta a széket és leült a gyanúsítottal szemben, miközben felcsapta az aktát és monoton hangon olvasni kezdett.
- Adam Shoore. Zaklatás, testi sértés, rablás... Unatkozik és úgy döntött, áttér a gyilkosságra? - emelte most rideg tekintetét a férfira, aki először nemtörődöm módon, hanyagul ült a széken, majd mikor meghallotta, mivel vádolják felháborodottan kapkodott levegő után.
- Miről zagyvál itt? Nem követtem el semmit! - ordított Adam kétségbeesetten, miközben hevesen gesztikulált.
- Pontosan tudja, miről beszélek! Volt önnek bármilyen kapcsolata Mandie Walls - zal? - kérdezte, miközben két képet tolt a gyanúsított elé, az egyiken a lány mosolygó arca volt látható, a másikon pedig holtan feküdt a földön.
- Istenem... - suttogta maga elé megtörten - Hogy történhetett ez?
- Ne tegyen úgy, mintha csak most szembesülne ezzel. Szerintem maga tudja a legjobban, hogy történt, hiszen ott volt a helyszínen, nem igaz? - váltott erőteljesebb hangnemre Beckett, miközben felállt és az asztalra támaszkodva nézett bele Adam szemébe és egy újabb képet tolt elé, a kamera kimerevített képét. Adam vetett egy ideges pillantást a képre, majd megsemmisülve hunyta le szemét és pár másodperccel később halkan megszólalt.
- Igen, ott voltam. De nem én tettem, esküszöm! Mandie kérte, hogy segítsek neki.
- És miért kérte pont magát? - szólalt meg Castle először, mióta beléptek.
- Azért, mert barátok voltunk! - magyarázkodott egyre idegesebben a férfi.
- Barátok? - kérdezett vissza Beckett és Castle egyszerre, kifejtésre várva.
- Igen, régóta ismertük egymást, még a gimiben találkoztunk és azóta is tartottuk a kapcsolatot, mindig találkoztunk, ha valami...
- Adam, a lényeget! - morrant rá Kate, mivel kezdett elege lenni abból, hogy a lényeges információkat harapófogóval kell kihúzni a férfiból, a lényegtelen pedig dől belőle.
- Szóval, Mandie az éjszaka közepén felhívott... és a hangjából azonnal tudtam, hogy baj van. Azt mondta, hogy úgy érzi, mintha követnék és hogy segítsek neki... Elmondta, hogy hol van. Én kérdeztem, hogy mit keres éjszaka az utcán, de már nem válaszolt... Azonnal elindultam, de mire odaértem... már késő volt... ott feküdt és... én nem tudtam mit tegyek... - mondta el részletesen a történteket Adam egyre szaggatottabban.
- Mondjuk hívhatta volna a 911-et! - szólt közbe Castle, mire a férfi lehajtott fejjel őrlődött.
- Tudom... de megijedtem, hogy ott találnak... és rámkenik... én csak...
- Így inkább fogta magát és eliszkolt, jól mondom? - kérdezte Beckett, majd ridegen folytatta. - Miből gondolja, hogy ezt el is hiszem magának?
- El kell hinnie! Én soha nem lettem volna képes megölni Mandie-t! - emelte fel a hangját kétségbeesetten Adam, de Beckett már felállt és kifelé tartott, mikor a férfi utána szólt. - Nyomozó, elengednek?
- Amíg nem tisztázódik, addig nem. Maga az elsőszámú gyanúsított. - válaszolt Beckett, majd mit sem törődve a férfi döbbent tekintetével, kilépett az ajtón. Kifelé menet észre sem vette a felé száguldó Espo-t és Ryan-t és majdnem beléjük ütközött.
- Hé, Beckett. Elmentünk a fickó lakására, és mit találtunk? - kezdte Espo beszámolóját, mire Rick és Kate is érdeklődve pislantottak rá. - A nagy semmit. Kérdeztük a szomszédokat és azt mondták, ma korán reggel ment el a pasas egy jó nagy bőrönddel.
- Köszöntek is neki a szomszédok és kérdezték hová készül, de Brad senkinek nem válaszolt, sőt, mintha ott sem lennének, figyelmen kívül hagyta őket, annyira sietett valahová. - vette át Ryan a szót és mondandója befejeztével várakozón nézett társaira.
- Tehát szökni készült és talán már valahol távol van. - gondolkodott hangosan Beckett.
- Van más is! - kezdte Ryan - A számlájáról tízezer dollárt vett ki, szintén tegnap.
- Vajon mire kellett neki annyi pénz? - kérdezte most Castle, aki eddig hallgatott.
- Fiúk! Kérjétek be a repterek kameráinak felvételeit, nézzetek utána, vásárolt-e repülőjegyet, ha igen, hol és mikor és hová szól, mennyi időre ment, ha már elment, illetve, ha még nem ment el, zárassátok le a reptereket. Adjatok ki körözést az államokra és minél több helyen kerestessétek. El fogjuk kapni! - adta ki izgatottam az utasításokat Kate, mert örült, hogy most már van egy jó nyomuk, amin elindulhatnak végre.
- És mi, mit fogunk csinálni? - kérdezte érdeklődve Castle, de némi huncutság is csillant a szemében.
- Megvárjuk, míg felbukkan a fickó, addig is, csinálom a papírmunkát. - válaszolt Kate és már előre látta maga előtt Castle arcát a papírmunka hallatára, viszont az író most másképp reagált.
- Igazából, azt hittem, hogy egészen másképp fogsz válaszolni a kérdésre, valahogy sokkal... - mosolygott kajánul, majd nyelt egyet az elképzelt lehetőségeket maga előtt látva, de Kate erőteljes, megróvó hangja kirántotta pajzán gondolataiból.
- Castle! Ha kimondtad volna, Istenemre mondom, hogy én... - kezdte fenyegetni szerelmét Beckett, de torkára forrt a szó, amikor meglátta, ki áll Castle mögött.
- Mit mondott volna ki, Mr. Castle? - dörrent az ismerős, számonkérő hang közvetlenül mellettük, mire az említett személy nyakát behúzva, félénken mosolyogva fordult a hang irányába.
- Beckett! Megvan a fickó. Egy bolti eladó azonosította és az 52.-en halad észak felé.
- Akkor mire várunk? Kapjuk el! - mondta Beckett és intett Javinak is, hogy jöjjön, majd mind a négyen beszálltak a liftbe. Mikor leértek, olajozott szerkezetként váltak ketté és szálltak be autójukba. Nem kapcsoltak szirénát, hiszen nem akarták felhívni magukra a figyelmet, főleg a gyanúsítottét nem. Beckették fordultak be először az utcába és, miután Kate leparkolt a bolt előtt, kiszálltak az autóból. A nő szeme cikázott a járdán haladó emberek között, de nem találta a férfit. Castle mutogatva jelzett a gyanúsított felé, mire a fiúk és Kate azonnal utána eredtek, ügyesen kerülgetve az akadályokként szolgaló embereket. A férfi hátranézett és felmérve a veszélyt, futni kezdett, fellökve ezzel jó néhány elégedetlenkedőt. Szemével idegesen keresett menekülőutat, miközben minden tárgyat, ami az útjába került, a nyomozók elé lökött, így hátráltatva őket, de figyelmetlensége miatt nekifutott egy lassan haladó autónak és átesett rajta. Sietve próbált felállni, de ekkor Beckett utolérte és egy ügyes mozdulattal visszakényszerítette az aszfaltra, egy másik mozdulattal pedig bilincset kattintott a csuklójára, amit erőteljesen meghúzott, a gyanúsított pedig felkiáltott fájdalmában. Kate intett a fiúknak, hogy vigyék be a férfit, ő pedig, az íróval együtt, aki elismerően nézett rá egész eddig, beszállt a saját kocsijába és gázt adva hajtott a kapitányságra, hogy rács mögé tudja dugni azt a szemetet. Visszaérve az őrsre, Kate elkezdte összerendezni a kihallgatáshoz szükséges aktát, miközben Castle hallgatagon figyelte őt, de nem szólt semmit. Kissé sértve érezte magát, amiért a nő nem osztotta meg vele rossz hangulatának okát, bármi legyen az.
- Beckett! - rántotta ki mindkettőjüket gondolataikból Javi hangja, ahogy feléjük közeledett - Az egyesben vár a fickó. - mondta, mire Kate bólintott, ő pedig utasításra várva nézett rá, de mivel a nő nem szólalt meg, rákérdezett - A pasassal mi legyen? Úgy értem, Brad - del.
- Öm... Persze... - vacillált Kate, de gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét, és most már szakszerűen adta ki a parancsokat - Menjetek el a címére és tudjatok meg minél többet róla és Mandie - ről, illetve a kapcsolatairól, a munkájáról, mindenről! Tudni akarok minden részletet az életéről, egészen mostanáig!
- Rendben... - válaszolt Esposito gyanakodva, de nem kérdezett rá a nyomozó szétszórtságának okára, csak kutatóan fürkészte annak arcát. Beckett hirtelen ránézett és ez elég volt Javinak, hogy tudja, ma jobb, ha kerüli felettese társaságát és inkább gőzerővel dolgozik. Még vetett egy együttérző pillantást az íróra, mivel azonban az csak maga elé nézve töprengett, Ryan asztala felé vette útját.
Beckett, felvéve a gyanúsítottaknak szóló arckifejezését, nyitott be a kihallgatószobába teljes nyugodtsággal, az íróval a nyomában. Beérve az aktát hanyagul az asztalra hajította, majd komótosan kihúzta a széket és leült a gyanúsítottal szemben, miközben felcsapta az aktát és monoton hangon olvasni kezdett.
- Adam Shoore. Zaklatás, testi sértés, rablás... Unatkozik és úgy döntött, áttér a gyilkosságra? - emelte most rideg tekintetét a férfira, aki először nemtörődöm módon, hanyagul ült a széken, majd mikor meghallotta, mivel vádolják felháborodottan kapkodott levegő után.
- Miről zagyvál itt? Nem követtem el semmit! - ordított Adam kétségbeesetten, miközben hevesen gesztikulált.
- Pontosan tudja, miről beszélek! Volt önnek bármilyen kapcsolata Mandie Walls - zal? - kérdezte, miközben két képet tolt a gyanúsított elé, az egyiken a lány mosolygó arca volt látható, a másikon pedig holtan feküdt a földön.
- Istenem... - suttogta maga elé megtörten - Hogy történhetett ez?
- Ne tegyen úgy, mintha csak most szembesülne ezzel. Szerintem maga tudja a legjobban, hogy történt, hiszen ott volt a helyszínen, nem igaz? - váltott erőteljesebb hangnemre Beckett, miközben felállt és az asztalra támaszkodva nézett bele Adam szemébe és egy újabb képet tolt elé, a kamera kimerevített képét. Adam vetett egy ideges pillantást a képre, majd megsemmisülve hunyta le szemét és pár másodperccel később halkan megszólalt.
- Igen, ott voltam. De nem én tettem, esküszöm! Mandie kérte, hogy segítsek neki.
- És miért kérte pont magát? - szólalt meg Castle először, mióta beléptek.
- Azért, mert barátok voltunk! - magyarázkodott egyre idegesebben a férfi.
- Barátok? - kérdezett vissza Beckett és Castle egyszerre, kifejtésre várva.
- Igen, régóta ismertük egymást, még a gimiben találkoztunk és azóta is tartottuk a kapcsolatot, mindig találkoztunk, ha valami...
- Adam, a lényeget! - morrant rá Kate, mivel kezdett elege lenni abból, hogy a lényeges információkat harapófogóval kell kihúzni a férfiból, a lényegtelen pedig dől belőle.
- Szóval, Mandie az éjszaka közepén felhívott... és a hangjából azonnal tudtam, hogy baj van. Azt mondta, hogy úgy érzi, mintha követnék és hogy segítsek neki... Elmondta, hogy hol van. Én kérdeztem, hogy mit keres éjszaka az utcán, de már nem válaszolt... Azonnal elindultam, de mire odaértem... már késő volt... ott feküdt és... én nem tudtam mit tegyek... - mondta el részletesen a történteket Adam egyre szaggatottabban.
- Mondjuk hívhatta volna a 911-et! - szólt közbe Castle, mire a férfi lehajtott fejjel őrlődött.
- Tudom... de megijedtem, hogy ott találnak... és rámkenik... én csak...
- Így inkább fogta magát és eliszkolt, jól mondom? - kérdezte Beckett, majd ridegen folytatta. - Miből gondolja, hogy ezt el is hiszem magának?
- El kell hinnie! Én soha nem lettem volna képes megölni Mandie-t! - emelte fel a hangját kétségbeesetten Adam, de Beckett már felállt és kifelé tartott, mikor a férfi utána szólt. - Nyomozó, elengednek?
- Amíg nem tisztázódik, addig nem. Maga az elsőszámú gyanúsított. - válaszolt Beckett, majd mit sem törődve a férfi döbbent tekintetével, kilépett az ajtón. Kifelé menet észre sem vette a felé száguldó Espo-t és Ryan-t és majdnem beléjük ütközött.
- Hé, Beckett. Elmentünk a fickó lakására, és mit találtunk? - kezdte Espo beszámolóját, mire Rick és Kate is érdeklődve pislantottak rá. - A nagy semmit. Kérdeztük a szomszédokat és azt mondták, ma korán reggel ment el a pasas egy jó nagy bőrönddel.
- Köszöntek is neki a szomszédok és kérdezték hová készül, de Brad senkinek nem válaszolt, sőt, mintha ott sem lennének, figyelmen kívül hagyta őket, annyira sietett valahová. - vette át Ryan a szót és mondandója befejeztével várakozón nézett társaira.
- Tehát szökni készült és talán már valahol távol van. - gondolkodott hangosan Beckett.
- Van más is! - kezdte Ryan - A számlájáról tízezer dollárt vett ki, szintén tegnap.
- Vajon mire kellett neki annyi pénz? - kérdezte most Castle, aki eddig hallgatott.
- Fiúk! Kérjétek be a repterek kameráinak felvételeit, nézzetek utána, vásárolt-e repülőjegyet, ha igen, hol és mikor és hová szól, mennyi időre ment, ha már elment, illetve, ha még nem ment el, zárassátok le a reptereket. Adjatok ki körözést az államokra és minél több helyen kerestessétek. El fogjuk kapni! - adta ki izgatottam az utasításokat Kate, mert örült, hogy most már van egy jó nyomuk, amin elindulhatnak végre.
- És mi, mit fogunk csinálni? - kérdezte érdeklődve Castle, de némi huncutság is csillant a szemében.
- Megvárjuk, míg felbukkan a fickó, addig is, csinálom a papírmunkát. - válaszolt Kate és már előre látta maga előtt Castle arcát a papírmunka hallatára, viszont az író most másképp reagált.
- Igazából, azt hittem, hogy egészen másképp fogsz válaszolni a kérdésre, valahogy sokkal... - mosolygott kajánul, majd nyelt egyet az elképzelt lehetőségeket maga előtt látva, de Kate erőteljes, megróvó hangja kirántotta pajzán gondolataiból.
- Castle! Ha kimondtad volna, Istenemre mondom, hogy én... - kezdte fenyegetni szerelmét Beckett, de torkára forrt a szó, amikor meglátta, ki áll Castle mögött.
- Mit mondott volna ki, Mr. Castle? - dörrent az ismerős, számonkérő hang közvetlenül mellettük, mire az említett személy nyakát behúzva, félénken mosolyogva fordult a hang irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése